Spanyolnátha művészeti folyóirat

Hekl Krisztina

Bartók plusz Pilinszky plusz Hekl

Allegro barbaro

Gyűrött pergamenre festett, kusza tájkép. Szántások, barázdák, hegyek, vájatok, tintakék kanyarulatok. Lila tócsa. Ide kötötték be az infúziót. Csak egy ujjad mozog, mintha szakadékból kapaszkodna, fogást keres. Megérintem. Itt vagy és mégsem, legbelső szobád mélyére költöztél, üres teljességbe, lakatlan égitest kráterébe. Homály kúszik fel a falakon, olvadnak a körvonalak, zöldes hullámai átcsapnak egymáson. Ki-be úszol álmaidból, lélegzetvétel, tisztások csöndje, felhők futása, kihűlt táj. Arcunk két, egymással szembe fordított tükör, végtelenül sokszorozott képek labirintusa. Mi törtük el, repesztettük ketté és raktuk össze darabjait. Hallgatsz és hallgatom. Leeresztett, sötét zászló az alkony. Szárnyas ajtó nyílik, kontúrja éles, szemedben tompa tüzek égnek. Csökkenő izomtónus, mondják, könnyű kézzel bontják fehér bábod, nedves ruhával törlöm homlokod sápadt fény-göröngyeit. Kinn, az udvaron bezárták a kaput, a csengő hangjára megrezzenek. Ide-oda billented fejed. A metronóm lassan lejár, az idő befagy, a törékeny hangok egyetlen hosszú és mozdulatlan harmóniában egyesülnek. Se kezdet, se vég, lebegő porszem a megsemmisülés.