Nincs szerelem, nincs lámpásunk. Talán az Úr karja nem elég hosszú,
hogy hozzánk is elérjen. Kvízezünk a kihalt Ördögsarok teraszán és én
egész éjjel egy név után kutatok az agyamban, tudjátok, köpcös, kicsi,
pocakos ember, nagyon híres színész, Süsü magyar hangja, persze én
tudom, hogy Süsü maga is egy magyar sárkány, Csukás István találta
ki, das Drache oder Wasserspinne-Wunderspinne, nem értik, mondjuk
én sem, de egy mondat azért csak összejön, viszont azt én le nem írom,
„ma hol toltuk be A dyákcsemegénket,” nem lehet, már így is unják
a képernyő sugarain süttetni magukat a szembogárkáim, lesz itt még
valami hajnal, szóval az Astoria, a mögé bújt a nap, és tényleg csak
nagyon lassan kezdi el kitolni a tetők alól a rommá szoláriumozott
seggét, elpilledten figyeljük, és én tudom, hogy már soha többé
nem fogok menni a Liszt Ferenc térre, mert ő mindig ott van.

Az igenbe hímzett nemre épített csúszdán kapnak el minket egy fényképre.
A tekintetem szigorú nagymama, az akaratod bömbölő kisgyerek.
Ha nem figyelek rád, kiszállsz az ablakon, mint a maradás
ellen protestáló legyek szakszervezete, most már
tudom, nem írhatok rólad több dalt, nincs
itt semmi szerelem, benned csak
a szíved helyén félig
megrágott keksz
maradt, mint
egy nyom.

Már nem veszem
észre. „Hagylak.”

Nem tudták elégszer elmagyarázni, hogy mit kell tenni, ha lőnek.
Csak rossz irányok, rossz döntések, helytelen mozdulatok léteznek
itt délen. A légitámadásokat ügyeletes DJ kísérte hard techno-val,
mindig egy szigorúan kijelölt panelház meghatározott, negyedik
emeleti lakásából. „Sző, fon, nem takács.” Azért jó túsz leszek.
Mi pónilovakról és színes lovagokról álmodoztunk, miközben
ez az egész zajlott, és én nem engedtem ebből, de más sem, amikor
harmadjára is megerőszakolták, én egy gyermekverssel próbáltam
vigasztalni. Úgy érzem, ütnek, most már engem is, ahogy őt ütötték.
Yorick, igen, Yorick megint hallgat, nem mozgatják az állkapcsát
azok a piszkos ujjak, amik ugyanúgy lehetnének egy csontváz részei.
És a pónilovakon ügető lovagok sem a jó oldalon állnak, mint ahogy
az kiderült, ők is csak ütni és erőszakolni jöttek, mi pedig felnéztünk,
mint akik azt hiszik, hogy odafent erről majd lesz valakinek véleménye.
De nem baj, faszt a szánkba, mert arccal továbbra is délnek, vagy mit
tudom én, akkor nyugatnak, közben kinyitni egy üveg bort, mert hosszú
lesz az út, de nem is azért, hanem mert úgysem érünk a végére, hát legalább
a bor legyen nyitva, pedig mindannyian csak hányunk az ízétől. Oh és jaj…
nem lehet ezt elégszer elmagyarázni.