(mert sehol se vagy, mindenütt kereslek)
Ahogy megkapta a családfát ábrázoló hatalmas papírlapot, maga elé terítette. Sóhajtott. Ismeretlen nevek, a múltja hevert előtte, a sejtjeiben megbújik ezeknek az embereknek minden pillanata… Ujjait végighúzta a neveket összekötő vonalakon, összefüggéseket, genetikát, emlékeket keresett a vonalak és a nevek között.
(nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád)
A negyedik generációnál, az anyai szülőknél üresen hagyott rubrikák voltak. (nincs adat) Aztán az ötödik generációs felmenőkhöz már vélelmezett nevek, adatok, évszámok se voltak írva… Őket elfelejtette a történelem, az egyházi anyakönyvek, a népszámlálási adatok, a levéltári iratok. A temetőben se tudta senki, hogy hol lehetnek a sírjaik, fejfáik… eltűntek rég…
(mindig mutat valahol a világ)
Az anyjáról őrzött egy régi emléket. A szoknyája mögé bújt, amikor teregetett az udvaron, a ruhákat fújta a szél, mindennek fertőtlenítő illata volt. Meg liliom-, rózsa-, anyaillat.
(s mindig elkap, bár kereső szememnek)
A feleségével szerettek volna gyereket, de nem lett nekik. A szomszéd gyerekeire vigyáztak sokszor, mintha a sajátjuk lenne. Pár éve, amikor meghalt a felesége, a két fiú, akik ma már kamaszok, azt mondták, a feleségét szerették jobban. Régi emlékeket szakítana fel, így nem jönnek többet, már ne is haragudjon.
(tévedései is hozzád vezetnek)
A családfa rajza az ő és a felesége nevénél ért véget, alatta semmi, pöttyözött vagy szaggatott vonal. (megszakadt) (nincs adat) Elsírta magát.
(úgyhogy fény-árnyak, tündérciterák)
A lámpa fénye megvilágította a polcon lévő bakelit lemezeket: Bartók Béla: Gyermekeknek. Ránézett a bakelitekre… Dúdolni kezdett.
(villantják hangod, a szemed, a szád)
Nem is értette miért rendelte meg ezt a kutatást. Anna mindig is szerette volna tudni, kik voltak az ősei…, a régiek, ahogy hívta. A levéltáros aztán mindkettőjük ősei után kutakodott.
(csöndes játékait a képzeletnek)
Rák. Nem hitte el, hogy miért pont ő. Miért ők? Miért pont most, akkor, ott? A temetésen összeesett. Nem emlékszik semmire.
(látlak s nem látlak, drága nevedet)
Annának göndör fürtjei voltak. Azt mondta, minden lánynak göndör fürtjei voltak a családban. Sosem őszült meg.
(csengi csendülő szivembe szived)
Anna mindig énekelt a főzés közben. Ma már a rádió sem énekel. Néha dúdol, az ujjaival zongorázik. Magának is tagadja.
(de percenkint ujra elvesztelek)
Az emlékeken kívül mindent elveszített. Üres volt a feje. Nem emlékezett.
(csillagokig nyílik szét s hallgatózom)
Esténként, a nyitott ablaknál hallgatta a szelet. A csillagokról énekel. Anna énekel.
(üldöződ, én, mégis, mint akit álom)
Este. Felriadt. Annával álmodott. Fogta a kezét. Még mindig fogja, szorítja.
(húz le, sírodba, magamba csukódom)
Elaludt újra. Annával. Megszakadt a családfa. Aznap éjjel.