„Az a bűnöm, hogy türelmes vagyok.”
Szabó Lőrinc
Mindennapi zaklatottságomból szabadíts ki, Uram;
huszadrangú a kérdés, mit választanék.
A semmibe szóródik a vágy, kitaszítva ingázom
feladatokkal borított íróasztalok között.
Napi rutin nincs, mindenki eltűnt,
egyedül oldom a rejtvényeket;
maszk mögül jön a hang, fertőtlenítő
szagú az írás. Tekintetekben látnám már,
hogyan szépülünk megint.
Bezárva, nem önként, nem magamba;
munkába szöktem, teremteni,
hogy ne várjak másra,
de csak pillanatnyi az öröm,
amikor azt gondolom, mégsem minden
az enyém. Mindenesetre kimennék.
Lehetne kertben a világ, hogy a föld terem engem,
nem magamban, nélküled, helyetted álmodnám,
hogy a magaságyásban palánták nőnek.
Ha többé már nem lennék türelmes,
biztos eljönnél egyszer, és
megmutathatnám, vannak sírhalmok,
amiket gondosan ápolnak még.