aki fején vad loboncot hord
asszony ló vagy macskafélék
sörényt sörtét hajbozontot
az mindig vonzott

ami az állat felé vissza-
fordít mozdítva gyökérző lábat
az útelágazástól jobbra-balra
mégsem mentem arra

felfelé csak bennragadva
mint két ablakszárny közt
az utcapor lebeg lassan
míg el nem illan

akarva nem akarva
nem választhatsz mást
Szellem és Állat közé szorulva
föl föl újra csak újra