Az emlék, barátom, folyékony megtévesztés,
torzítja a színeket, megrepeszti a jeget a vödörben.
A szeretetnek égett hús szaga van.
Jel. Beteg hamu.
Törött tető, földön csúszó fájdalom,
árnyék a falakon. Csepp se hull.
De semmi sem lophatja el
a jövőbeli emlékek reményét.

Érezni a tenger légzését,
az ég és a fény varázsát,
a szél lágy remegését,
a régi sirály siralmát követve.
A dolgok, amelyek vannak és lesznek,
megtévesztik az időt és az emlékeket,
az életet, ami már nem vagyok.
Színtelen képek
és csend keveredik
a tenger levegővétele előtt.

Az emlékek hullámai
felfalják az elme homokját,
alak nélkül térnek vissza
az emlékezés óceánjába.
Egyszerű emlékek vagyunk a láthatáron,
eleven dolgokban lüktetünk.

Halmosi Sándor fordításai