Spanyolnátha művészeti folyóirat

Virágh Szabolcs

Az ajtón innen

Azt mondják, az ajtón túl laknak Anyuék.
Azt mondják, van három szoba meg fürdő és külön vécé,
sőt erkély is, a hegyekre néz, még a tűzijáték is látszik onnan.

Hallani végül is tényleg hallok dolgokat, néha nevetést, többször kiabálást,
ajtók nyílnak, csukódnak,
de az enyém soha.

Én az ajtón innen lakom.
Átlógok a szomszédba, szerintem észre se vennék, ha Virágh helyett Horváth,
végül is ott a „h” a végén,
és az így is, úgy is néma.

Mint egy óceánjáróhoz kötözött ladik,
a hajótest meg sem érzi, ha engedni kezd a kötél,
a súly nehézkedik tovább,
és nincs jéghegynyi tragikum,
csak a hullámok rutinja,
az eltűnés itt ugyanis nem rendszerhiba.

Kilónyi használt zsebkendő,
velük párnázom ki akkor a 2x2 négyzetmétert,
azt mondják, ez segít, a fantázia,
csak annyira elgyengülni,
hogy ne akarjam lenyomni a kilincset,
mert a végén kiderülhet,

az ajtón túl nincs is senki,
csak a tévé duruzsol.