Spanyolnátha művészeti folyóirat

Dunajcsik Mátyás

Nehéz

Megpróbálni együtt lépni az esővel.
Méricskélni a hosszú fákat.
És hinni a reménynek, hogy majd idővel
sivatagodban megtalálnak.

A mindennapok merőlegesét viselni.
Utat találni hátsóudvarokba.
Nézni, ahogy üvegesre festi
az eget a szél festékes ujja.

Megtalálni a rosszkedvben a rést.
És az egyre halványuló múltban
könyékig dolgozó sebészt, a feledést.

Megállni és figyelni, mint a téglák.
S a hajnali fényektől megvakultan
elrágcsálni az éjjel maradékát.

Idill

Lett macska is, mert anélkül mit érne
a Tóth Krisztinába oldott idillisége
a félve átszerelmeskedett napoknak,
ahogy az ágak az ablakon kopogtak,

együtt olvasták az Őszi sanszot,
amíg odakint a légkör felviharzott,
egyetlen síró ponyva lett az égbolt,
és ők nézték belülről (de rég volt),

tervezgették: cizellált meteorra ülnek,
majd ha munkája lesz mindkettejüknek;
harmincon túl az ember lelke vásik,

valami elborítja, mint a csillagpázsit,
mentegetőzött az egyik, de hiába:
a másikat másnap is ágyában találta.