Előtag
Akkor hát merjünk nagyot gondolni! Jusson eszünkbe egyszer csak egy igazán nagy volumenű, merész, szuper ötlet! Mi lenne az? Mire gondoljunk? Hát...
Elárulhatom, hogy ezzel már meg is előztelek benneteket, mert kitaláltam egy jót. Merészet, nagy volumenűt. Ráadásul valami alulról építkező, szépen feltörő magyart, egy ősit és egyben modernt, ami — lássuk be — bazi szuper! És persze nagyon menő! Tényleg frankó! Na, akkor hát elárulom, íme:
Felmérném, Magyarországon hány ember foglalkozik irodalommal.
Aktív írók, költők, a velük járó dolgaikkal. Versek, regények, könyvek. Aktív és passzív, kortárs költők. Az összes! Mind a magyar, aki költ, ide vele, hadd számoljam meg, hadd írjam le a számukat, vegyem számba őket!
Igen ám, de adódik a kérdés, hogy kezdhetnék neki ennek az elsőre egyszerűnek tűnő feladatnak. Elmenjek mondjuk egy irodalmi estre és nézzek körül? Vagy megvegyem az Írók Boltjában fellelhető összes irodalmi lapot és a tartalomjegyzékeikből kibogarásszam a neveket? Elmenjek minden műhelytáborba, hogy megtudjam, kik járnak oda? Esetleg beiratkozzak minden létező íróiskolába?
Felmehetek a Facebookra, megkereshetek néhány igen ismert költőt, összeszámolhatom a kapcsolataikat. A számból majd levonom azokat, akiknek gyanúsan hasonló vezetéknevük van vagy épp párkapcsolati, esetleg gyermeki státuszban szerepelnek (bár félrevezető lehet ez is, hiszen vannak írógyerekek és költőpárok).
Talán mégis jobban járok, ha először néhány ismert írószervezet honlapján kezdem a kutakodást. Valószínűleg fent vannak a taglisták. Hátha ábécérendben.
Rendben, ezek jó kiindulópontok. Javaslom, essek akkor neki!

Taglista
Válasszak ki tehát 5 nagyobb szervezetet, akik viszonylag jól egyben tartott honlappal rendelkeznek és — a legfontosabb! — van online elérhető taglistájuk. Kiválasztom hát, és jól átnézem, értelmezem őket. Látom, hogy néhol a vezetőséget nem a tagnévsorban tüntetik fel, máshol pedig nincsenek felsorolva a tiszteletbeli vagy szenior tagok. Ezeken hamar túlesek, és már meg is kapom a teljes névsort. Összesítés, fejszámolás, excel-táblázatosdi után a következőket állapíthatom meg belőle: a Magyar Írószövetségnek 831, a Szépírók Társaságának 421, a József Attila Körnek 239, a Fiatal Írók Szövetségének 231, a Magyar PEN Clubnak 272 hivatalos tagja van. Ez összesen 1994 ember.
Deklarálhatom hát, hogy az említett írói csoportokban a megválasztott vezetők, a közgyűlés, illetve bizonyos jól átgondolt értékrend, esetleg személyes ismeretség szerint jelen állás szerint (2017. május) 1994 tagsággal elismert költő és író van Magyarországon.


Csoportos
Lehetnek egyezések. Néhány író, költő tagja több szervezetnek is. Könnyedén írhatok rá egy függvényt az összesített excel-táblázatban, s kijön: 1365-en egy szervezetbe, 223-an kettőbe, 44-en már háromba, 9-en négybe, 3-an pedig mindbe beléptek. Láthatom, hogy legtöbben az egységben hisznek, mégis közel 14%-uk (279) jelentkezett máshová is.
Hogyan értelmezzem ezt az eredményt? Mit árul el az a tény, hogy a teljes létszám 64%-a egy szervezetnél állomásozik? Mit jelent, hogy 3 ember mindegyik fenti szervezetnek a tagja? Ezeket a kérdéseket elteszem magamnak, hiszen a számok önmagukban nem adnak választ rájuk.

A tagok közt — már differenciálok is — felállíthatok jó pár szubjektív alcsoportot. Vannak például:
— A hosszan időzők, akik akár évekig dolgoznak a művön, és nem járnak rendezvényekre. Már-már láthatatlanok, de azért léteznek, ha lassabban is adnak hírt magukról. Ők lehetnek azok a bizonyos elefántcsonttorony-költők.
— A szövegszátyárok, akik szinte ontják magukból a szövegeket. Több kötetnyi anyag lapul a fiókban, a kiadók nem győznek lépést tartani az irammal. Nincs annyi pályázat, mint amennyi kiadásra váró könyvterve egy szószátyárnak van.
— Az önmenedszer költők, akik képesek eladni portékájukat, rátermettek és vehemensek. Tulajdonképpen ők vannak a legkevesebben. Vezetőnek születtek, minden bizonnyal azok is.
— A nemírók, akik értelmezhetetlennek tűnő módon nem írnak. Valahogy benn maradtak, tagok, de abbahagyták az irodalmat. Az kétségkívül igaz lehet rájuk, hogy amikor beléptek, még alkottak. Aztán abbahagyták. Talán nem örökre.
Kijelenthetjük-e, hogy a szervezet múltbeli érdemeik miatt tartja meg őket? Hogy lát bennük fantáziát? Nincs olyan szabály, hogy aki nem ír, az nem tag, és kétévente van egy vizsgálat, ahol megállapítják: a delikvens jogosan nevezi magát írónak vagy nem. A nemírók dönthetnek úgy, hogy ilyen nyomás hatására újra előveszik a tollat.
— A halottak. Morbid kategória. Ők szintén benn maradtak a névsorban.

Még több költő
Tiszta helyzet lenne, ha le is zárhatnám az egész kutatást ezen a ponton egy remek infografikával, minden költőtag ott lenne színesben, kékkel a szátyárok, zölddel a menedzserek, sárgával a nemírók. Kész, passz, 1994 irodalmárból állnak a magyarok.
Az ideális végeredménybe azonban bezavarnak a nemtagok. Vannak ugyanis szép számmal, akik:
— Eddig csak a Facebook-oldaluknak, esetleg saját blogjuknak írtak, de nem tettek le róla, hogy egyszer még komolyabban belekezdenek...
— Még nem írnak úgy, hogy meg is mutassák, de szeretnék.
— Már megmutatták, de még dolgoznak rajta.
— Kötetük is van, mégsem tagok.
— Íróiskolába is jártak, mégsem tagok.
— Mindjárt belépnek.
— Sosem fognak belépni, mert ez nem erről szól.

A rendszeres publikációk mellett az irodalom bevált szelekcióját az önálló kötetek jelentették. Bár manapság egy kis anyagi ráfordítással kiadó, támogatás, tagság nélkül is megjelentethetnék kötetet, ez valószínűleg jóval nehezebb útja lenne a költővé válásnak, hiszen semmilyen hivatalosnak minősülő szakmai szűrőn nem ment át az anyag. Valószínűleg a publikációk, kötetek mellett a tagság mint harmadik szakmai támpont legitimálhatja a költőt. Ezekre a lépcsőkre persze nem egyszerre lép egyikünk sem.
Könnyű belegondolni, azok sem akarnak kimaradni a költővilágból, akik valamelyik alsóbb lépcsőn állnak. Az eredeti alapdefiníció szerint már megélik költőségüket. Publikációkkal vagy kötettel, de tagság nélkül is költészettel foglalkoznak, költeményeket írnak. Ha innen nézem, már jóval több költőnk, írónk van!
Hány olyan író, költő él itthon, aki nem tagja egy szövetségnek, társaságnak, csoportnak sem (vagy a fentieknek nem), mégis aktív?
Igen ám, csakhogy ezt a számot honnan mazsolázzam ki? Milyen segítségem van?
A folyóiratok. Az íróiskolák. A könyvesboltok. Néhány olyan weboldal, ahol regisztráció után bárki feltölthet verset, és egy jóval megengedőbb rostán átjutva máris publikált szerzővé válhat.
Ezeken kívül esetleg a Facebook, illetve más, verssel foglalkozó közösségi oldal, ahol szűrés nincs, vagy van, de nem szakmai (pl. a trágárságot mellőzi és azt ellenőrzi, hogy az oldal alapszabályzatának megfelelő-e).

Lakosságilag
Eddig az egyetlen pontos számot az írószövetségek honlapjairól nyertem, minden más út bizonytalan és nehezen összesíthető eredményekhez vezet. Tovább kell gondolkodnom. Másfelé kutakodni.
Azt könnyen kitalálhatom, hogy a teljes lakosságot nézve százalékos arányban kevesen vannak a költők. Pláne kevesen képesek meg is élni ebből a hivatásból, miközben nem szorulnak egyéb munkára, pénzkereseti lehetőségre. Mindenféle utánajárás, számolgatás nélkül is jól látszik: nem százezrek, nem tízezrek, jó esetben is csupán pár tíz ember kenyere csak az írás. Talán annyi se. De legyünk gálánsak, vegyük hozzá az irodalomhoz köthető egyéb, pénzzel is járó kulturális munkát, társszakmákat, mint a tanítás, a szerkesztés. Valószínűleg így sem kapunk ezer feletti eredményt.
Jó, de miért lehet ez? Miért nem mindenki költő?
Egy költő akkor járna a legklasszabbul, ha költéseiből keresné minden pénzét, abból enne és inna, meg aludna. Nem kéne tanítania se, kizárólag írni. Beláthatom, ehhez egy jóval elismerőbb társadalom kell a mainál. Ha úgy tetszik, megengedőbb. A költészet mint szakma sosem volt sikeres megélhetési szempontból, nem hiába nem lett mindenkiből író, költő. A szellemi elit mégis legalább olyan maradandót alkotott az egyes történelmi időszakokban, mint a máig fennmaradt ősi építészeti mementók megálmodói. Kevés költő, időtálló szavak.
A költő ugyanakkor nem feltétlenül harcol a pénzbeli elismerésért. Nem pénzhajhász. Inkább elismeréshajhász. Érzelmi, szakmai elismerésé. Elég, ha megjelenik a verse. Elég, ha elismerik sorainak szépségét, fontosságát. Ha könyvbe kötik. Nem minden költő ilyen, a többség mégis saját anyagi dugájába dőlne, ha tehetné.
Önigazolást keresek, amikor azt mondom: valószínűleg én magam — költőként — sem ismertem fel magamban a szakmai kompetenciát. Nem hajtottam eléggé a költői életre. Nem akartam megélhetésből írni. Egy irodalomtól független, jól kereső szakmát választottam, ami mellett megalkuvás nélkül hódolhatok a szenvedélyemnek. Mondhatjuk tehát, hogy nem lettem profi ebből a szempontból. Nem lettem főállású költő.
Hogy harcolhatna hát a jogaimért egy írószervezet, ha nem akarok mást, csak egy-egy nyomtatott oldalt a verseimmel, vagy 200 oldalnyi papírt a soraimmal?
Persze, néhányan megpróbálják beteljesíteni sorsukat, és a nehézségek ellenére meg szeretnének élni az irodalomból. Íráshoz közel álló szakmát választanak. Például a tanítást. Újságírást. Ha megvan a boldoguláshoz szükséges alap, jöhet mellé végre a szellemi kiteljesedést és lelki békét elhozó verssor.
A lényeg itt is, ott is a munka, a pénzkereset. A számlák befizetésével járó felszabadító érzés. A lehetőség, hogy azt kezdjek magammal este 6 után, amit csak akarok. Akár hajnalig írhassak.
Ez az igény viszi azt a pár száz embert is tovább.

Na, jól van hát, ezt most végiggondoltam, megemésztettem, rádolgoztam. Ott állok, hogy tényleg kíváncsian nézek magam elé, újra és újra felteszem magamnak a kérdést:
Hányan vannak összesen az irodalmárok? Aktív, nem aktív, tag, nemtag, halott — úgy en bloc.

Tagolatlan utak?
A nemtagok számosítását folytathatom:
— Az íróiskoláknál, ahol költőpalánták, leendő írók és tagok képződnek.
— Megtehetem, hogy a Facebookon számolom össze a költők ismerőseit.
— Mehetek az Írók Boltjába és az online folyóiratok felé, ahol egészen pontos összesítést végezhetek, ha az elmúlt évadok megjelent számait átnézem és kijegyzetelem.
— Amatőr versoldalakat olvashatok, hogy számon tarthassam, kikből lesz, lehet potenciálisan költő.

Íróiskolák
Hány íróiskola működik itthon? Hol tanítanak kreatív írást?
Az Írószövetség székházában működik az Íróiskola. Ez egy jó kiindulópont lehet a netes kutakodásban a sokatmondó név miatt, de többen tanítanak kreatív írást valamilyen főiskolán, egyetemen is. Van, aki saját íróiskolát alapított (Kukorelly Endre, Lackfi János, Nógrádi Gábor stb.). A Hungarovox Kiadó egészen széles palettán kínálja a kurzusokat (szinkrondramaturg, műfordító, könyvszerkesztő vagy író is lehet náluk az ember (tanárok: Baranyi Ferenc, Dinnyés József, Dukay Nagy Ádám, Kaiser László, Novák Valentin, Payer Imre, Szappanos Gábor, Véghelyi Balázs). Az 5K Központ szintén ismert tanárokat, szerkesztőket gyűjt egybe (Arató László, Balázs Eszter Anna, a Libri Gyerekkönyvkiadó főszerkesztője, Balogh Endre, a Prae alapító-szerkesztője, de ott tanít Csaplár Vilmos vagy Csobánka Zsuzsa is).
A Werk Író Akadémia szépírás kurzusán többek közt Szécsi Noémi Európa Díjas írónő, Cserna-Szabó András író, Péterfy Gergely író, Márton László író tanít.

Néhány íróiskola a teljesség igénye nélkül: Magyar Írószövetség íróiskolája (Íróiskola), 5K Központ, Hungarovox, Íróműhely, Central Médiaakadémia, RitArt Academy, Jobb Agyféltekés Kreatív Írás (kreativ-iras.hu) stb.
Egyéni kurzusok: Lackfi János kreatív írás kurzusa (lackfi-janos.hu), Leonida (leonida.hu — kreatív írás Leonidával), Vidi Rita (vidirita.com) stb.

A független íróiskolákat könnyebb utolérni, hiszen érdekük, hogy a neten elérhetők legyenek, de mi történik az egyetemeken, főiskolákon működő Szabad Bölcsész képzéseken?
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2004-től működik a Lackfi János és Vörös István által alapított, 2 tanéves, heti 8 órás Alkotó vers- és prózaírás szak, ahonnan a hosszú időszak alatt több száz fiatal költőreménység startolt el sikeresen.
„A szak egyben előadásokat és szemináriumokat is jelent, félévente úgy nyolcat, az előadáson van, hogy nyolcvan fő is megfordul, de átlagban ötven biztos, a szeminárium 5-től fölmehet 30 fölötti létszámra is.”, mondja a szak működéséről Vörös István.
A Kodolányi János Főiskola három szépírói kurzusán líra, próza és próza-dramaturgia témában fogad jelentkezőket Petőcz András, aki szerint: „Évente átlagban kétszer 30 jelentkező van ezekre, akikből 10-10 járhat az előadásokra, ahol olyan gyakorlati munka is folyik, amiből valóban közölhető szövegek is születnek.”
A Zsigmond Király Egyetem honlapján nincs információ arról, hogy a 2016-2017-es tanévben indult-e szabad bölcsészet oktatás.
További, kreatív írást tanító egyetemek, főiskolák: ELTE BTK, Miskolci Egyetem, Budapesti Metropolitan Egyetem, Nyíregyházi Főiskola, Károli Gáspár Református Egyetem, Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Magyar Képzőművészeti Egyetem stb.

Mit tudok meg abból, ha az összes iskolától megkapom a végzett hallgatók listáját? Valószínűleg találok több aktívan alkotó fiatalt, akik már publikáltak, elindultak a költővé, íróvá válás útján. Elképzelhető, hogy az íróiskola saját antológiájában vagy egy folyóirat külön blokkjában megjelenési lehetőséget biztosít a pályakezdőknek, így szinte bizonyos, hogy a végzős diákok zöme publikált valahol, ha nem is rendszeresen. Ez jó hír, hiszen akkor annak nyoma van, egy másik kutatási útvonalon keresztül is eljuthatok hozzájuk, beazonosíthatom őket.

Facebook-kapcsolatok
A Facebook-számolást legegyszerűbb az ember saját háza táján kezdeni. Hány ismerősöm van? Ezek közül hány költő, író? Hány tag és nemtag?
Vegyek egy-két nagy ismertséggel rendelkező költőt vagy írót és végezzem el ugyanezeket a számolásokat az ő Facebook-oldalukon is.
Ha a legpontosabb adatokhoz szeretnék hozzájutni, az ismert költők összes ismerősének összes ismerősét kell lajstromba vennem, elkészíteni a szokásos, több ezer oszlopos ismertségi névsort, és máris ezerféle dolgot megkaphatok a nevek elemzésekor.
Egyelőre azonban még maradjak csak magamnál.

A Facebook — a folyóiratok szakmai, elvi irányvonalaival szemben — inkább egyéni kapcsolatok, lazább közösségek hálózata. Minden társadalomra és egyénre gyakorolt előnyével együtt is nagyon szubjektív és nyitott, vagyis kevéssé kontrollálható felület. Jól tudom persze saját példámból, hogy egy bejelölés nem egyenlő a (szakmai) barátsággal, egy lájk nem a világ. Az biztosnak tűnik, hogy főként reklámfelületként, népszerűsítő oldalként funkcionál az írók körében, csak másodsorban konkrét párbeszédek helye.
Jól árnyalhatja a képet, ha a Facebook-kapcsolatrendszert hasonlítjuk össze a lapok szerzőlistáival és az írószervezetek tagságával. A teljesség hiányában ez viszont inkább csak találgatások, félrekövetkeztetések tere, komolyabb, pontosabb eredményekért a kapcsolati csoportok, rendszerek mélyére kell ásni.
Én mindenesetre kijelenthetem: pontosan 874 ismerősöm van a Facebookon. Ebből irodalommal foglalatoskodik — tudomásom szerint — 233, vagyis 26,6%-uk. Megmondom őszintén, rossz a memóriám, mert több költő ismerősre számítottam.
Egy másik, nálam jóval több embert mozgató költőnek (VT) 2905 kapcsolata van, a kettőnk közös halmaza 312. BA-nak 935 ismerőse van, 332 velem közös. KE-nek 4962 ismerőse van, amiből 225 közös velem.
A Facebook csalfa, mert a nagy ismertség mellett a rajta aktívan mozgó, jelölő és jelölést fogadó költők, írók száma nem feltétlenül tér el jelentősen. Egy közel 5000 FB-kapcsolattal rendelkező, jól ismert író arányosan ugyanannyi szakmabélit ismerhet, mint én vagy akár más költőtársam. Ha én 233-mal, KE akár 1328 költővel tarthatja a kapcsolatot, sőt, könnyen elképzelhető, hogy az írószervezetek összes tagját ismeri, csak épp egy részüknek nincs Facebook-oldala.
Ha a Facebook nem is zsákutca, a benne működő kapcsolatrendszerek megértése nem feltétlen visz közelebb a megoldáshoz a kérdésben: hány alkotó, irodalommal aktívan foglalkozó ember él ma Magyarországon.

Folyóiratok
Hálás feladat a nyomtatott és internetes lapok szerzőlistáját összeállítani, őket ugyanis ténylegesen meg tudom számolni, elég, ha az Írók Boltjában időzöm egy cseppet, és minden lap minden számát a tartalomjegyzéknél felcsapom. Jobb esetben a neten is elérhető az egyes nyomtatott folyóiratok egyes számainak szerzőlistája. Végső esetben besétálhatok a szerkesztőségbe vagy írok nekik egy kedves levelet.
Az így kapott, hatalmas listát nagyon sok mindenre felhasználhatom a későbbiekben. Megnézhetem, hogy az írószervezetek tagjai mely lapokban publikálnak. Láthatom, hogy a nemtagok hol jelennek meg. Észrevehetem, milyen írói csoportok alakulnak ki a megjelenésekkel a szerkesztőségek mentén, kik tartoznak az irodalmi lapok által indirekt (vagy direkt) generált, és sokak által sokat emlegetett szekértáborokba. És kik nem.

A folyóiratok számbavétele
Takáts József részletes tanulmánya a kortárs irodalmi folyóiratok kánonairól (http://www.litera.hu/hirek/irodalmi-folyoiratok-kortars-kanonai) is segített megvilágosodnom, hogy összeszámolni és rendszerbe foglalni a mai magyar művészeti, irodalmi folyóiratokat és azok szerzőit igencsak nagy falat. Talán akkora, ami meghaladná a képességeimet, de a felszabadítható időmet mindenképpen. Az említett tanulmány persze nem arra vállalkozott, hogy számosítsa a lapokban publikáló szerzőket és konkrét kapcsolathalmazokat próbáljon felállítani kánonok alapján. Mégis, a mi két nagyon eltérő metodikánk juthat ugyanarra a végkövetkeztetésre, a látható és olykor láthatatlan, szét- és összetartó, összetartozó irányvonalak így is, úgy is értelmezhetővé válhatnak. Takáts egyik megállapítása (érdekes, hogy a cikk 2004-ben jelent meg, de a benne felvetett kérdések viszont még mindig aktuálisak): „...azért láthatatlan (vagy inkább nehezen kivehető) a mai folyóiratok hierarchiája, mert nincs kritikai beszéd róluk, mert nincs párbeszéd közöttük, s mert ritkák a nyilvános önértelmezéseik.”
Tény, a hierarchiaállítás az én listámnak nem fontos feladata, de bőven elképzelhető, hogy a kirajzolódó halmazok egyben képesek felfedni a lapok közt működő vagy épp nem működő különbségeket.

A számlálásomban — az említett cikkel ellentétben — semmilyen minőségi vagy szakmai megkülönböztetést vagy kiemelést nem szándékoztam tenni.
Több támpontot is állítottam, például nem vettem kettőnek az online felületen is megjelenő, lényegileg offline lapokat, kivéve, ha eltérő szerzőgárdát foglalkoztatnak. Beleszámoltam viszont a nemrég megszűnt lapokat is, hiszen a kutatásom lényege, hogy a szerzők kortársaink legyenek, és elképzelhetőnek tartottam, hogy létezhet valaki, aki a megszűnő Holmi mellett más lapban nem publikált, még ha ennek kevés esélyét látom is. A lapok közé számoltam a nem csak irodalommal foglalkozókat. Az online felületek közt sem tettem különbséget minőségi, tartalmi vagy egyéb szempontból.
A kutakodás egyik fontos alapja volt a MATARKA (Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa), ahol viszont nem találtam meg minden művészeti folyóratot (többek közt a Spanyolnáthát sem). Nem listáztam azokat a folyóiratokat, amik legalább tíz évvel ezelőtt megszűntek vagy nagyon kevés évadot értek meg, esetleg évkönyvként (ill. egyéb néven) tüntették fel őket (pl. Balassi füzetek). Nem kerültek listába továbbá az egyetemeken működtetett szakfüzetek, folyóiratok (pl. BÁR /ELTE/). Egyelőre kimaradtak a kistérségi, városi lapok (pl. Börzsönyi helikon, Ő-szülő Kikelet), ahol közölnek verset vagy prózát, de példányaik összegyűjtése több időt igényelne.
Ki tudja, hány olyan folyóiratot, időszaki lapot nem találtam még meg, ami módosítaná a számot, mindenesetre néhány óra után sikerült a jelentős lista végére érnem.
Az excel-tábla szerint 98 működő vagy a közelmúltban megszűnt folyóirat létezik itthon. A bele nem számolt kisebb lapokkal együtt ez a szám Vajon mennyi szerzőt takarhat ennyi nyomtatott és online periodika? Nem lehetetlen persze nekiülni és kinyomozni, kik hol, hányszor publikáltak. Izgalmas lenne felfedezni, hány lap közöl szervezeti tagoktól. Hány nemtag alkot a figyelem kereszttüzében (pl. fővárosi székhelyű lapban), és hány szövege nem jut fel Pestre, az Írók Boltjába, hány vész el majdnem teljesen a centralizált irodalmi kánonokon kívül eső terekben.
Az áhított reprezentatív összeszámolást tehát 2-3 lapon keresztül mindenképpen lehetetlen véghezvinni, mégis úgy gondolom, jó kiindulási alap lehet két, általam jól nyomon követhető, online adatbázissal rendelkező Spanyolnátha, és két eltérő tematikájú irodalmi lap, a Prae és a Magyar Napló összehasonlítása.

A Spanyolnátha szerzői
Folytassam tehát a saját házunk táján. A Spanyolnátha teljes szerzőlistája 1440 névből áll. Ha ebből szépen levonogatom a duplikációkat, vagyis a szerzőpárosokat, azután a helységneveket, a Spanyolnáthát mint szerzőt, az alkotói álneveket (mint például DU3normal /Puskás Balázs/ vagy soundZcapa /Székelyhidi Zsolt/), akkor pontosan 1332 nevet kapok. Ennyi szerzője lett a Spanyolnáthának teljes fennállása alatt, a 2017/3. számig bezárólag.

A Spanyolnátha — és persze sok más művészeti lap is — feladja a leckét: lapjain nem csak irodalmárok, hanem más művészeti ágak képviselői, sőt, irodalomtörténészek, esetleg egyáltalán nem irodalombéliek is szóláshoz juthatnak. Vannak aztán külföldiek, ami kb. 30 név, és muszáj megemlíteni az elhunyt szerzőket is, akiket — ahogy az írószervezetek — én sem vonom le az eredményből. A Spanyolnátha 1300-as magyar szerzőgárdát tudhat magáénak.

Összevetve ezt a listát az 5 írószervezet teljes névsorával máris látszik: a két halmaz metszete 309 ember. Tehát a művészeti lap ennyi szervezeti író- és költőtagot foglalkoztatott az idők során.
A nemtagokat nehezebb számosítanom. A legegyszerűbb, ha megtalálom a képzőművészeket, fotósokat a listán, és a különbség kiadja a nemtag író-költőket. Meg is van: 270 képzőművész-találatot dobott ki a Spanyolnátha keresője. Ebből viszont mindenképpen le kell vonnom azokat, akik egyúttal irodalommal is foglalkoznak. És persze a külföldieket. Kijelenthetjük, hogy 250 képzőművészt foglalkoztat rendszeresen vagy időszakosan a Spanyolnátha. Ezt a számot levonom az összes szerzőszámból, és akkor az:
1050.
Az a helyzet, hogy több nemtag irodalmárt találunk a Spanyolnátha hasábjain, mint szervezeti tagot. 1050 irodalmár, 309 írószervezeti tag. Tehát 741 nemtag, ami az írók 70,5%-a, a teljes szerzőállomány (1332) 55,6%-a.
Számos kérdést felvethet ennek silabilázálása. Ha csak a legérdekesebbeket nézzük: honnan érkezik a 741 szerző? Hol máshol jelenik meg a többi írószervezeti tag? Kik azok a tagok, akiket közöl a Spanyolnátha, és milyen kapcsolatban állnak egymással? Vajon a 309 tagszerző hol máshol publikál még?

A Spanyolnátha 2016-ban 6 szám alapján átlag 38 szerzőt foglalkoztatott havonta.

A Prae szerzői
Elsőkézből volt szerencsém a Prae folyóirat szerzőlistáját is tanulmányozni, ugyanis évek óta én készítem a lap tördelését. A Prae negyedéves folyóirat, de az utóbbi 2-3 évben változó rendszerességgel jelentkezett.
A Prae gyakorlatilag nem foglalkoztat képzőművészeket, a fenti szerzők mindegyike író, költő, illetve irodalommal aktívan foglalkozó ember.

A Prae 2016-ban 4 számot jelentetett meg, az átlag szerzőszámba nem számítottam bele a külföldieket, így a negyedéves lap átlag 13 szerzőt foglalkoztatott tavaly.

A Magyar Napló
A Magyar Napló szerzőlistája a honlapon eléggé hiányos, az O betűig készült el, ugyanakkor szerencsémre fent vannak a lapszámok pdf-jei letölthető formátumban, amiből a szerzőket könnyűszerrel kiollózhatom, pláne, hogy rövid életrajzuk segít a számomra ismeretlenekről is megállapítanom, költőről, íróról vagy épp pedagógusról van-e szó.
Mindössze pár ember levonás után 463 szerzőt számolok össze, ennyi író, költő, kritikus, művészettörténész fordult meg öt év alatt a Magyar Napló hasábjain. A 463 szerzőből 210 tagja valamelyik írószervezetnek, ami 45,3%.
A Praehez képes itt arányaiban kevesebb az írószervezeti tagok részvételi aránya, szám szerint mégis többen szerepelnek. A Magyar Naplónál ugyanakkor nagyon érdekes lehet a nemtagok magas arányú jelenléte, ami nyilván több tényezős dolog, hiszen például az Írószövetség íróiskolájából is érkeznek fiatalok.

A Magyar Napló 2016-os évfolyamát elemezve megpróbálhatok következtetéseket levonni a folyóiratok által foglalkoztatott szerzők számával kapcsolatban.
A havilap 2016-ban összesen 359 nevet szerepeltetett a tartalomjegyzékében, ebből 2 szerző nem kortárs, illetve természetesen többen több számon keresztül is (volt, aki 8 alkalommal) megjelentek. Ha őket kivonjuk, akkor megkapjuk: a Magyar Napló 239 szerzőt foglalkoztatott 2016-ban. Átlagban 30 szerzőt havonta.

A 3 lap szerzőinek közös metszete
Megszámláltam tehát a 3 folyóirat szerzőit. Most már könnyűszerrel megnézhetem, van-e átfedés a Spanyolnátha, a Magyar Napló és a Prae szerzői közt, majd őket is összevethetem az 5 írószervezet taglistájával.
A következő megállapításokat tehetem ezek után:

1. A Magyar Napló (463) és az írószervezetek (1645) metszete: 210
2. A Prae (146) és az írószervezetek (1645) metszete: 80
3. A Spanyolnátha (1325) és az írószervezetek (1645) metszete: 309
4. A Magyar Napló (463) és a Prae (146) közös metszete: 21
5. A Prae (146) és a Spanyolnátha (1325) metszete: 53
6. A Magyar Napló (463) és a Spanyolnátha (1325) metszete: 102
7. A 3 folyóirat közös metszete: 13
8. A 3 folyóirat és az írószervezetek közös metszete: 12

A Spanyolnátha — valószínűleg — egy szélesebb körben végzett kutatásban is nyerne, nála fordult meg a legtöbb szerző. Az írószervezeti tagok és a nemtagok száma is itt a legmagasabb. A Magyar Napló szerzői közt számomra meglepő módon majdnem fele-fele arányban találtam szervezeten kívülieket. Mindhárom folyóiratba csupán 13-an küldtek szöveget, ami nagy valószínűséggel a Prae és a Magyar Napló közti különbségek miatt alakult így, hiszen a Spanyolnátha online felületén nézettől, klikkektől, kánontól függetlenül együtt szerepel az írótársadalom egy igen jelentős része.
Azt is könnyű belátnom, hogy a publikáló szerzők teljes létszámát megkaphatom, ha a 2017-ben megjelenő lapokban egyszerűen összeszámolom az elmúlt öt évben megjelent szerzőket. A viszonylag nagy szám alapján szépen kirajzolódna a magyar íróvalóság, a legkülönfélébb listákat és halmazokat elő tudnám állítani belőle, felvázolhatnám az írótársadalom által működtetett klikkeket, stílusbeli vagy ideológiai egyezéseket. A legszebb halmazok pedig azok lennének, amikben eltérő színnel jelölném a szervezeti tagokat és a nemtagokat is.


Hihetetlen számok
A fentiekből azt már mindenképpen látom, hogy a szervezeti tagok és a kívülállók kis túlzással egyenlő arányban képviseltetik magukat a lapokban.
Ha összeadok mindenkit, akik a 3 lapban és az írószervezetek valamelyikében is megfordult már, az eredmény 2948 fő. Vajon ennyi hivatalos, hivatalosan is megjelent, tehát elismert tagja van a magyar írótársadalomnak?
Talán.
Az persze látszik az eddigiekből, hogy nincs tízezer, annál kevesebb irodalmárral kell számolnunk.

Ha a folyóiratok alapján is próbálom pontosítani az alkotók létszámát, alapul kell vennem a Magyar Napló (239, kb. 30/hó), a Prae (kb. 100, 13/lapszám) és a Spanyolnátha (151, 38/lapszám) egyéves szerzőátlagát, valamint az Írók Boltjából megvásárolt Parnasszus (17*4), Székelyföld (17/hó), Napút (36/hó) és Műút (26/hó) kontrolleredményeit. A lapátlag szerint 25 szerzőt foglalkoztat havonta, évente pedig átlag 163 embert. A 6 vizsgált lap ugyanakkor nem egyforma rendszerességgel jelenik meg, ez okozhat némi szórást. A Prae és a Parnasszus negyedéves, a Spanyolnátha hatszor, míg a Napút, a Székelyföld és a Műút havonta kerül az újságárusokhoz.
Ha mindezt mégsem veszem most figyelembe, hanem egyszerűen felszorzom az évi 163 szerzőt a feltételezett és lefelé kerekített 100 darab folyóirattal, elképesztő számot, 16 300 szerzőt kapok.
De vajon igaz lehet ez, tényleg ekkora a szórás, ennyi költő és író publikál szerte Magyarországon, miközben a jelentősebb írószervezetek kis töredéküket tartják csak számon? Bizonyára nem.
Ha a saját példámból indulok ki, egy közepesen aktív évben 5-6-szor publikálok folyóiratokban. Azt hiszem, nem én vagyok a legtermékenyebb költő. Egy költőtársam a segítségemre sietett a számolásban, ő 2016-ban 25 publikációt számolt össze. Van olyan ismerősöm is, aki 1-2-szer publikál egy évben, vagy annyiszor sem. Akár egy regényíró. Hármunk jóhiszemű, kerekített átlaga 10. Ha ezzel elosztom a 16 300-at (hiszen a cél az, hogy mindenki csak egyszer szerepeljen összesítésben), az eredmény: 1630, akkor az erősen leegyszerűsítő és általánosító véghajrában megállapíthatom, hogy közel 1630 ember alkotja az aktívan publikáló magyar írótársadalmat.

Ez a szám sehogyan sem egyezik a fentebb kiszámolt közel 3000-rel, aminek nyilvánvaló oka az lehet, hogy a szerzők nem rendszeres időközönként publikálnak.

1630 író egyfelől klassz, hiszen a Facebook-ismerőseim közt csupán 233-ról tudok bármi pontosabbat. Másfelől viszont nagyon kevés, ha Magyarország jelenlegi lakosságát nézzük. A 9 791 188 emberből 1630 az 0,016%. A legcsodálatosabb esetben is, ha tényleg 16 300 költőnk van, az is csak 0,166%. Az 1 százalékot sem érjük el, a 97912-es álomhatárt!

Utótag
Nos, ennél tovább — számolási energiáim végéhez érve — nem jutottam. A két adat, az írószövetségi tagok és a megvizsgált lapokban publikáló szerzők létszáma eltérő pontossággal adta meg a ma aktívan alkotó szerzők listáját.
Az írószervezetek és a 3 lapban aktívan résztvevők közös halmaza nagyjából 3000 embert jelent. Azt gyanítom, a 100 létező, magyar nyelvű folyóiratban még 1-2000 olyan szerző megfordulhat, akik ilyen vagy olyan okból kiestek az eddigi szórásból. Az itt nem vizsgált egyéb fórumokon (Facebook, amatőr versoldalak stb.) kívül is találhatunk pár száz verselőt.

Örüljek-e vagy ne ennek a végeredménynek? Lássam-e be, 5000 főnél sehogyan sem képes több költőt a vállán hordozni a magyar társadalom? Vagy higgyek abban, hogy a nem vizsgált, egyébként nagy számú lap és egyéb médiumok hasábjain mégiscsak sikerült elbújnia pár ezerrel több írónak, és ha tényleg, komolyan nekiállnék, akkor a végeredmény jelentősen megváltozna?
A számok persze nem mutathatják meg a költőkapcsolatok sokszínűségét. Nem informálnak arról, miért publikál egy szerző nagyon sok vagy épp nagyon kevés helyen. Nem fedik fel a tagok és nemtagok közötti relációkat. A lapok közti átfedések miértjeit. Sok mindent nem mutatnak meg.

A számolás, a halmaz- és metszetállítás, a kivonás és összeadás ugyanakkor mégis hordoz magában valami pozitívat. Például megkérdőjelezheti, illetve akár meg is erősítheti azt a beszélgetésekben jó ideje kötelezően előkerülő szekértáborozást, amivel a költők, írók egymást és önmagukat próbálják elhelyezni ebben a szűk és érzékeny szakmai társadalomban. A bonyolult Facebook- és egyéb kapcsolatrendszereket vizsgálva felfedezhetjük és deklarálhatjuk ebben a közösségben magunkat és barátainkat, jobban kisatírozhatjuk vagy épp kiradírozhatjuk az évek alatt megkövülni látszó irányvonalakat. Ha tudjuk és/vagy akarjuk.

Ha valaki kedvet kap hozzá, és szívesen pontosítana, kutakodna tovább, minden eddig összerendezett excel-táblázatot és névsort a rendelkezésére bocsátok. Hajrá, írók, hajrá költők!


A táblázatok összesítésében sokat segített: Pesti Niki és Varga Péter, nagyon köszönöm.