lakótelepi srácok voltunk.
egyenruhákban, egyenvágyakkal
egyenházakban, egyenárnyak közt.
négy emelet betonba zárt álomavantgárd!

gombfociztunk a beton pingpongasztalon,
mert így minden általunkcsapatba befértünk.
árnyékkormányt alakítottunk a homokozóban,
s karbidot téve kulcsvégébe robbantottuk a csöndet.

mikor mások már nem látták,
parkokból lopott virágot vittünk
„mikor az uccán átment a kedves”
csókot, ölelést, szeretőt remélve/kapva.

szabályosan épített bérházak szabályútjain
bolyongtunk iskola után/helyett, keresve a helyet.
gyorsan nőttünk, hamar értünk, mintha tudtuk volna,
hogy a körülöttünk-panelrend bennünket is hamar bedarál.

kemények voltunk, vadnak születtünk!
fülünkben fülbevaló volt, csuklónkon bőrszíj,
s álmunkban magzati pózban ölelgettük a kispárnát.
Nem tudtuk, hogy nekünk teremtek a lakótelepi csodák.

egy 1974-es lakótelepi kedden délután
kiszállt hozzám a rendőrség a másodikra.
Petri György Körülírt zuhanását keresték.

egy panelházi egyenkönyvesbolt volt
a városban, s két Petri fogyott. nem
találták meg, az ágyamon nem nézték.

másnap a rendőrökről faggattak alattam/fölöttem.
mindenkinek más vérfagyasztót találtam ki.
így lettem fontos és tekintélyes rész.

pedig istenigazából csak a Marit szerettem
volna már megcsókolni a fiókkönyvtárban és
túlszínezve eldicsekedni az álomtalan árnyak közt.

később még kerestek párszor a rendőrök, a
Maritól elváltam, gyerekünk nem született. de
lelkemben még mindig váróm az újabb panelcsodát .