kilencven bolondság odakinn

itt hon

„nem hallom mit is akarok

senki nem hallhatja”

mert semminek sincs vége

a sír is csak a kezdet

szabadulás

szabadba rohanás

bolondság

a

szó

ha zene is beszélhet

anyanyelven

a fülembe

suttogva

szétszórva a térben

hangszer rezonanciát

alig hallhatóan

megilletődve

zsolozsmázva

látni a hangokat odabent

kint

a szabadban

egyenletesen hullik a szó

hangjegyként vállamra

tíz és húsz ujj fut végig

ernyedt szív-izmom falán

tán ma megtalállak

s dadogva bár

elmondom füleidnek

mily

bolondság

a

szó

variációk zenére és szóra

egyes

elefántcsont billentyű — te vagy

közt leütve a fekete — én

zajokat hallok innen-onnan

hangszerek elvezetik feléd

a szabadban

                  szabadon

                                  szabdalom

                                                   szabálytalanul

kettes

bolondság a szó

kiejteni szájamon

beejteni füleden

hiábavaló a hang

mikor ujjaim végigjátsszák

hófehér billentyűiden

s mosolyt csalok arcodra

gyors ütemet öreg szívedre

ahogy végigszánt életünkön

a hangjegyzéket sikító hangorkán

hármas

kint a szabad ég alatt

tisztáson zöld erdőn

vékony ujjaim futkorásznak

remegőn bőröd felületén

mi a szó kérdezed

mit mondasz kérdezem

egy fán cintányér

egy bokron nagybőgő

pataknál fuvolaszó

kavicsok érdesen dobolnak

    Szép

    (Kurtág György és Márta)

szemben állok teveled

    [ nyúlánk valód

meg az én gömbölyűségem ]

    kint a szabadban

    [ feletted nyílt levegőég

felettem göncölszekér ]

    a csendben minden hallik

    [ szemeid mosolyognak

szemeim elnyelik ]

    zene hajlik körülöttünk

    [ zongoráló ujjaid szaladnak

remegve csupasz testemen ]

ketten vagyunk mindig csak ketten csak mi vagyunk

PÁRBAJ vagy PÁRBESZÉD

[ Kurtág — Bartók — Beckett ]

       90     1926       mi a szó?

         SZABADBAN      A SZÓ

NÉGYKEZES                                    

INDULÓ       

                                A HANG

           FÜLEMBEN     MOTOZ        SZÉTTÖREDEZVE      

beledöglöm a hiányodba

hang

Szabadban a Szó Zenél

Minden lenti fűszál tudja merre kell hajolni a szélben

amikor a reggeli pára elkapja vékony ívüket

és lepottyantja áldásukat a szomjazó talajra

minden égi felhő tudja merre kell sodorni bugyrukat

hogy rózsaszín meg arany szegélyű csókjuk eljusson

és függönyként terüljön szét a zöld fűtengeren

minden hajnali napsugár felszárítja a bánat

kicsorgó sós levét szép szarkaláb szemeidből

újrakezdve a napot

lezártan a holnappal

elnémítni a tegnapit

Széles talpakkal közelítve az öröklét felé —

Örökké ittmaradó dallamaid hullámoznak

tíz ujjbegyed elterül a reggeli réten

elefántcsont és éjszín tengeren szaladgál

hogy a kint és a bent önmagunkban

szavakká olvadjanak össze

olyan idomokká mik nem érnek semmit

hisz mit ér a szó amit kimondunk:

csak piros vérünk zubogása jelzi

a pillanatot hogy berobbant kamránkba a hangod

és ugyanakkor kirobban onnan az adrenalin

vágtatva szétvetve izmaink

így dallammal fülünkben szájunkban sós szókkal

szaladjunk széles tájakon egymagunk

vagy kézenfogva veled

örökké kézenfogva

Teveled —