Fölém nyújtóznak a fák,

újranövesztett végtagjuk

mozdulatlan táncol.

Naponta termelődő nyugalommal,

bővülő körökben

újranövök én is.

Mondataim terjednek,

hasadékok mélyén

hálóba fonják a köveket,

önmagukba kapaszkodva

körbeszövik a fényhiányt.

Néha eltűnnek dolgok,

lassan hulló szavak

tömegtelen raja,

száraz falevelek szilánkja

szétszóródik, összevegyül,

földszínűvé válik.

Ágak reccsennek, törzsek roppannak,

a zuhanás forgó tengelyében

egymásra tornyosulnak,

sarjadó gyökerük talajba fúródik,

föléjük nyújtóznak a fák.

Egyszer majd szétesik az egész,

nem lesznek külön hangok,

csak egy húnyt szemű, lélegző,

ébren álmodó erdő.