Szabadulnék tőled,

a gondolattól,

de valami, még mindig visszatart.

Nem a tétova döntéseid,

a rejtőzködésed,

vagy az olasz tészták, amiket nekem főztél.

Nem az alkoholgőzős esték,

a közösen szedett magyal,

vagy a gitárszólód.

Nem, nem ezek.

A délibáb az.

A délibáb, ami felbukkant,

és ott lebeg a látóhatáron az összes ígéretével.

Kopott bérház lépcsőit rovom.

Fala szürkén mállik,

szaga dohos penész.

Léptem visszhangzik

kip-kop

csissz-csossz.

Hová megyek már megint?

... de a lábam csak visz.

Egy érintésért megyek!

Csak egy érintésért,

mely felold,

töröl,

izomba íródik,

agyba vésődik,

fájdalmat űz.

Mit keres az érintés egy ilyen helyen?

Lift előtt állok.

Papagáj veri

az ablakot a hátam mögött.

Nem hív, űz.

Mégis megyek tovább,

néha félve szaladok

árnyak, gondolatok után,

és előtt.

Autók ezreiből

kipufogógázok,

kéményekből

szerte áradó füst

pernyét szitál.

Láthatatlan

szúrós szaga

megüti orrod,

beléd hatol,

lélegzés ritmusában

eláraszt,

mérgezi belsőd.

Véreddé válva,

kiszorít a létből.

E. E. Cummingsnak

emlék

szem rád

mi kor feta

sajtban ér

zem a tenger

illatot

mint pók

(oly

szép)

hálón a

harmat

(és tünékeny

emléked)

cseppek

Leszedtük a fehér szőlőt

túl vagyunk a szüreten.

Hordóba zárva

ízek alkímiája bontakozik,

kénes fegyelemmel alakul.

Belőlem hogyan lesz jó bor?

Ízem fanyar,

színem fakó,

érzelmek nedvei apadóban,

héjam repedezik.

Még a forráson sem vagyok túl.

A gondolatok erjedve folynak

szét az üledékek felett.

Pókhálói csipkézik,

nemes penész színezi

a forráshoz szükséges pinceteret.