felnőttbe, azt hisszük, ez a mérföldkő AZ, ITt a vége, fuss el véle, tábla jelzi: Üdvözöljük Komolyországban! Útjelző-félelem, na ne! Hát attól még, hogy negyven! Ha már eljutott idáig, csak ragadt rá valami, bizonyíthatóan szülői időszámítás szerinti (szisz!) negyvenes! Húszas gyerek, harmincas bohém, negyvenes felelősségteljes! Na ja! Vidékiesen: oszt hogy? Fiziológiailag vagy csupán nyaktól felfelé? Előbbi inkább, utóbbi aligha. Komolyságunk, mint távolban egy fehér vitorla. Csúcsa sem látszik. Néha kifeszített szomorúság, máskor himbálódzó jókedv. Lada Béla matrózdala. Száll a víz felett, mielőtt alábukik. A nap. Nagy. Nagy nap. Mondhatni jeles. Vitorlás. Fehér. Béláim azúrban. Partizánok hala.

Majd átmegyünk végre
érettbe, azt hisszük, ez jelent valamit. Az érett egy pontocska, egy pillanatnyi állapot a még nem és a már nem között, szóval nehezen megfogható pillanat. Túlérett állapot, túlhaladott kor és idő vagymi. Negyvenes kinek milyen állapotja éppen. A pont aznap is furcsa, mert a folyamat korábbi és nem állandósítható s már másnapra sem igaz, ha az volt is előtte. Szokásaink visznek minket a másnapok ölébe, hosszú kávék külön hideg tejekkel. Fel. Szolgálati közlemény. Őrleménye a mámorosnak. Fekete.

Majd átmegyünk végre
ünnepeltbe, nem stacionárius állapot, de minden szempontból irigylésre méltó. Másképp látjuk már, hogyan látnak minket. Jobb esetben időnként. Véleményünk kimondva, tetteink meg úgy, ahogy, mondhatnánk téve meg, de annak nem lenne értelme. Sok a selejt, meg a korpa közé keveredett, meg a zacc. Bár ez utóbbi nem haszontalan egészen. A firhangot már csak azért sem húzzuk be, és nem is húzunk be úgy általában sem, pedig fir is van, meg hang is mostanság is, és nem is tetszik, meg az is látszik, aminek nem kéne, de hát úgy vagyunk vele, hogy már nem (szisz!)szenünk fel.

Majd átmegyünk végre
utazóba, tortafújóba, kívánságbirtokosba, megörökítettbe és lesz egy jó, amúgy ká (idézet) szar napunk. Leszünk mi is hordozón, ha nem is közvetlenül, de megszólítottan és ez jó. (szisz!)ifuszi próbálkozásaink egy pillanatra úgy tűnnek, mintha értelmet nyernének, nem stacionárius állapot, az hisszük, mérföldkő vagyunk. Ha már eljutottunk idáig, csak ragadt ránk valami bizonyíthatóan. A nap nagy. Nagy nap. Mondhatni jeles. Ülünk egy kicsit. Le.