A képzőművészeti alkotások leginkább látványformálóként kerülnek a világot jelentő deszkákra: hol inspirációt nyújtanak, hol „csak” díszletelemként szolgálnak. Ám időnként — a legkülönbözőbb műfajokban — témát is adnak, hol szatíra, hol ars poetica megfogalmazásához kínálnak keretet.
Valószínű, hogy első operettszerzőink egyike is „ nagy műélvező” lehetett: Suppé többször is fricskát adott a műgyűjtőknek. A Pajkos diákok avagy Potifárné képmása c. operett középpontjában egy festmény áll, melyet a csaló diákok Caravaggio-festményként adnak el. A darab egyszerre ad lehetőséget az olasz festők paródiájának megrajzolására, és a kellő tudással nem rendelkező műgyűjtő karikírozására. Az osztrák szerző Szép Galathea c. játéka pedig a görög mitológiai történet, a Pygmalion kifordításával veszi könnyed kereszttűz alá a képzőművészet világának kulcsfiguráit: a becsvágyó művészt, a szerepét túlértékelő, szép, de elviselhetetlen modellt, a „Bolondulok a művésznőkért” jelszavával szórakozó bennfentest, és a pénzével mindenkit a kezében tartó műkereskedőt.
E jellegzetes alakok nem egy vígjátékban is visszaköszönnek. Így Noel Coward Akt hegedűvel című komédiája művészek és műértők egész sorát viszi színpadra. A játék nagy fordulata, mikor a híres festőről kiderül, hogy egyetlen ismert képét sem ő festette, különböző alkotói korszakai mögött más-más dilettáns személyek állnak —, méghozzá a vígjátéki elvárásoknak megfelelően meghökkentő karakterek, néger prédikátortól, orosz hercegnőn keresztül kisfiúig. A szélhámosság mögött a fiatalon el nem ismert festő személyes bosszújáról van szó: így próbál borsot törni a magukat túlértékelő műkritikusok, esztéták és a művészet értékét csak pénzben mérő műkereskedők orra alá. Akik azonban miután szembesülnek az igazsággal, védve szakmai jóhírüket illetve a képek adta vagyonukat, titokban tartják az átverést. A dilettantizmust és kontárságot művészetté kinevező álesztétizálás, az életművekben csak pénzt látó jogtulajdonosi, műkereskedői önzés egybefonódása kerül a darab középpontjába. A sznobizmus rengeteg embert tart el — foglalja össze az egyik szereplő, hova is kívánja kifuttatni a bohózatot sajnos csak felszínes vígjátéki elemekkel, eszközökkel kidolgozó angol bulvárszerző.
Amíg a vígjátékok általában e fenti problematikával játszanak el, addig a sötét színekkel megrajzolt alkotások középpontjában leginkább a meg nem értett művész alakja áll. A magyar monodrámák sorában két olyan alkotást is találunk, amely az őrültség és zseniség határán kötéltáncoló művész alakját rajzolja meg: Kocsis István Van Gogh c. darabja középpontjában (korábbi változata a kétszemélyes Tárlat az utcán c. dráma) a teljes érdektelenséggel szembenéző éhhalálra ítélt festő, Vincent Van Gogh küzdelme áll. Kiss Irén Csontváry (A világhódító hun) c. műve pedig történelmi-politikai fénytörésbe helyezi a festő alakját azzal, hogy a játék 1919 tavaszán, a Tanácsköztársaság kikiáltásának napjaiban játszódik, ám ahogy Van Gogh, úgy magyar művésztársa is kívül reked a történelmi idők valóságán — mindketten saját vágyképeik, vízióik börtönébe szorulnak.
A művész és közönség egymásnak feszülése nagyobb tablókban is megrajzolódik, gyakran egy a közösség, a megrendelő által elutasított alkotást fókuszba helyezve. Nyírő József Jézusfaragó ember c. művében az erdélyi havasok szobrásza kap megbízást, hogy a falu új templomának keresztre feszített Jézus szobrát faragja ki. Míg Howard Baker Jelenetek egy kivégzésből c. drámájában a velenceiek bíznak meg egy tehetséges festőnőt azzal, hogy fesse meg a számukra győzelmet hozó lepantói csatát. Mindkét művész a témában rejlő rettenetet emeli ki alkotásában: az egyik Jézus szenvedéseit erősíti, a másik a háború véres borzalmát — s megrendelőik elutasításával találkoznak. Az azonos konfliktus más-más irányba viszi a két darabot: Nyírő ars poeticát fogalmaz, a hitével, alkotói szándékával szembesülő, önmagát és közönségét kereső, majd megtaláló művész portréját bontja ki. Az angol szerző viszont a mindenkori hatalmak kultúrpolitikai mechanizmusainak működését viszi színre — illúziók nélkül.
Ha a két végpontot keressük e témában, akkor Yasmina Resa Művészet c. komédiájában és Sondheim Vasárnap a parkban George-dzsal c. musicaljében jelölném ki azokat. Előbbi főszereplői három befogadói attitűd meg egy egyhatvanszor egyhuszas fehér festmény, melynek „fehér az alapja és haránt irányú fehér pászmák díszítik” — semmi több. Sondheim pedig az alkotót, Serrault-ot és sokszereplős zsánerképét helyezi középpontba. Előbbi háromszereplős komédiában, a másik nagyszabású musicalben. A kamaradarabban egy gazdag bőrgyógyász horribilis összegért vásárol meg egy képet, melyet barátai elutasítanak, a véleménykülönbség pedig éket ver kapcsolatukba — a kiindulópont a közízlés, a sznobizmus... a mára alapvető problematikává vált kérdés: mitől műtárgy a műtárgy? A játék azonban nem áll meg művészetfilozófiai gondolkodtatásnál, hanem a barátság mibenlétére helyezi a hangsúlyt, az emberi viszonyok alakulását vizsgálja. Míg George Serrault ismert pointilista képének születéséről (is) szóló zenés játék pont fordítva halad. Művész és külvilág kapcsolatának nehézségeiből indul ki: mennyire köti meg az Alkotás a művész figyelmét a hétköznap történeseit illetően, engedi-e az alkotói folyamat a mindennapi pillanatok megélését. Majd ahogy eltűnik a magánélet (a festő szerelme egy hétköznapi figurát választ társául), a kérdések már a mű születését vizsgálják. Az első felvonás záróképében megmutatkozik az alkotás, az egész színpadot betölti az életre keltett festmény: s bár a darab korábbi jeleneteiben már részleteiben újból és újból megjelentek a park részletei, figurái, s nyilvánvaló volt, hogy az elemek az előadás egy pontján összeállnak, mégis katartikus pillanat, amikor szemünk láttára a színház eszközeivel, monumentális méretben megszületik a festmény. A musical nem nélkülözi az ironikus vagy éppen keserű perceket, a szerzőre jellemző rezignált fájdalmat, jelenetről jelentre váltva sűríti bele a műbe a jól ismert problematikákat, hogy aztán a záróképben minden elsikkadjon: Sondheim és színházi alkotótársai himnikus pillanatot teremtenek ekkor. Ünnep lesz az alkotás megszületése.