Adott az emeleti bérlemény,

Virág Mimi és három haramia legény,

halmozott mértékek, lakbér-elmaradás.

Játszódik mához két hó, meg hét, hátra az időbe,

valamikor, a nagy kontinuum napos sávszélén túl.

Kérünk, Mimi, tessél ringani

ki az ablakon, megszólalásig

hivalkodni, fel, fel, hadd jöjjön

a gyanútlan szerelmi légynök,

kéjhonba hívj páratlan kibicet

s mi kártyán, öledben kopasztjuk,

hajtalan szalasztjuk szélnek

a leskedő, szélcsapó sóvárgót,

csavargós eszű csúcs csalók!

Neked is hagyunk.

A csodálatosan király sármőr

képzett lépdelései az ablak alá tartanak.

Virág Mimi légyott-mézes nézésre

pillantja szemét. Mint első emeleti csábnő,

több szemügy-gyűjtés végén

a frankónak tűnő, érzelemgazdag férfira teszi a szépet.

Fényárba fajuló csábítás, bájjogi jussok,

cserkésző pillák, csenett csók, szépszeri sarok

az adott emeleti bérlemény bal felén.

Hármuk tolvajterveit

Virág Mimi ajkán áthúzza egy cuppanás.

Kérünk, Mimi, tessed megölni,

báját elvenni, karját megtörni,

szívét szúrni ki! Mimi, még ma

tessed kiirtani!

Mimi sasszéz, sutáz, suttog:

hát hogyan is, hogyan már,

három legénykék, kérem, öljétek, szúrjátok

ti e szép királyt meg! Vagy hagyjátok. Nekem elég

az a mellékes változat, hogy épp hőn szeret.

Viszont

hármuk tolvajterveit

Virág Mimi ajkán a cuppanás

nem húzhatja át!

Egy, két, há’ legény bevonul

eggyül, kétül, háromul,

késsel, lábbal, erővel

akarná, szeretné, kívánná

megölni, halatni, eltenni

bájait láb alól, karját megtörni,

szívét szúrni ki! Még, de még hogy!

Hármuk tolvajterveit

Na, de

Virág Mimi ajkának biggyesztése

kérdőjelezi meg,

miközben a csodálatosan király sármőr

szemében a fény minduntalan pislog,

a kontrasztos arc-sármélek mentén felerősödik.

Virág Mimi kénes-mézes végzésre

szánja kezét. Mint első emeleti csábnő,

több alkalmi szerelemgyűlés után

a frankónak tűnő, érzelemgazdag férfira fogja magát.

Karja szerelemre görbül, szája cuppanásra kerül,

nézik a három legények a csudás tolvajképet,

Mimi kicsókolja, Mimi egyesével lehúzkodja, szedi, veszi,

Mimi mámora, Mimi lábai, Mimi ujjai, Mimi, hármuké Mimi!

Valahol zongora játszódik, valamikor,

a nagy időkontinuum napos sávszélén.