Évekkel Judit tragédiája után Kékszakállú megint nőt hoz a kastélyába. A szakálla feketés-kékből szürkéskékbe változott.

Kékszakállú és Melinda belépnek, a háttérből Bánk, a hoppon maradt férj figyel, egyelőre nem avatkozik be.

MELINDA (ellöki magától Kékszakállút)

Távozz!

KÉKSZAKÁLLÚ (meghökken)

Melinda!

MELINDA

Távozz, mondom!

KÉKSZAKÁLLÚ

Egy

Szót csak, Melinda —!

MELINDA

Édes Istenem,

Mi lett belőle! —

KÉKSZAKÁLLÚ

Énbelőlem?

MELINDA

Ál-

Orcádból, undok ember! oh, szerelmes

Jó Istenem, be megcsalatkozék!

A te várad derüljön fel,

A te várad derüljön fel!

Szegény, sötét, hideg várad! (Egymás után a bezárt ajtókhoz lép.)

Nyisd ki! Nyisd ki! Nyisd ki! (Távoli nyögés hallatszik.)

Jaj! Jaj! Mi volt ez?

Mi sóhajtott?

Ki sóhajtott?

Kékszakállú! A te várad! A te várad!

A te várad!

KÉKSZAKÁLLÚ

Félsz-e?

MELINDA

Oh, a várad felsóhajtott!

KÉKSZAKÁLLÚ

Félsz?

MELINDA

Oh, a várad felsóhajtott!

Gyere, nyissuk, velem gyere.

Én akarom kinyitni, én!

Szépen, halkan fogom nyitni,

Halkan, puhán, halkan!

Kékszakállú, add a kulcsot,

Add a kulcsot, mert szeretlek!

KÉKSZAKÁLLÚ

Oh, én is — én is megcsalatkozék!

MELINDA

Kiben?

KÉKSZAKÁLLÚ

Melindában. Midőn bejöttem ez

Országba — mindjárt a szemembe tűntél.

Egy szív után esenkedék, hogy e

Szívem’ felosszam. A sok udvari

Szívek között — bocsáss meg — a tied volt.

Akkoron levék teremtve, amidőn először

Megláttalak; mint gyertya által a

Világ lesz — úgy valék melletted, úgy

Követtelek; s levésemnek legelső

Pillanatában eltünt lételem.

Vétek-e ez?

MELINDA

Oh, tehát ezért sír a várad.

A Kékszakállú sem a régi már,

Szerelmes lettél, ahogy bárki az,

Már félni sincs tőled miért.

Öreg vagy, és unalmas is,

Hiába sír a várad, az igazi férfi nem te vagy,

Talán a férjem is jobb,

A jó magyar úr. Bármit is jelentsen,

Hogy úr, és bármit, hogy magyar.

KÉKSZAKÁLLÚ

Melinda, kéméld könnyid záporát!

És mégis — esküszöm — drágák ezek

Előttem és vigasztalói meg-

Átkoztatott jövendőmnek -!

(Sóhajtva, Melinda lecsüggő keze után hajol, s azt

hosszasan homlokához nyomja.)

BÁNK (az ajtócskán beljebb kerül)

Vad indulat, mért kergetsz vissza ismét?

(Meglátván őket, tenyerét szemeire csapja.)

Oh, véghetetlen, szent könyörületesség!

Én miért Erkeltől lettem zenére téve,

És a derék Bartók mester miért a rossz

Fiúkért rajongott, miért őróluk írt?

Én mért unalmas magyar úr vagyok?

De elszököm Velencébe egy-két aranykupával,

És ott pénzzé teszem, veszek egy házat ott,

Olasz nőkkel bújok az ágyba, a latinnal majdcsak el-

Boldogulok, vagy Firenzébe Dantéhoz megyek,

És megkérem, inkább ő írjon nagy munkájába bele,

ne egy kecskeméti kezdő tollforgató.

A becsületnek már nincsen becse.

És én is inkább más értékeket találok,

Amiket nem is betartani kell, hanem…

KÉKSZAKÁLLÚ

Csak egy szót még, Melinda!

MELINDA

Bocsáss!

KÉKSZAKÁLLÚ (szavakat láttatik keresni)

Melinda! Oh mért kell nekem

Olyan nagyon szeretni, mint soha

Még nem szerethetett egy szív is! Oh,

Mért kell nekem csak nyögni ott,

Hol minden érző szív megrészegedne,

Szerelmem oly vágyakat nevelni kénytelen,

Melyek talán elmémtől fosztanak meg —!

Eszelős szerelmem egy egészen új

Világot álmod őrültségiben.

BÁNK (az ajtócskán ismét visszajön)

Hogy sokszor oly hivatlan érkezik

Az ember! és — (indulattal) mi volt ez itt,

Melinda? (Melinda sírva a nyakába borul, majd váratlanul ütni kezdi.)

A kis majom harap (szünet). Negyed napig

Előmbe nem bocsájtatik. Magam

Fogok maradni. (Már csak önmagának.) És

Te róla mégis le akarsz mondani?

Nem ösmered tehát az asszonyi

Szív gyengeségeit?

Te engemet megláncolál, s magadnak

Egy gödröt ástál, mostan mégis én —

Én essem bele? Oh, bár nem szabad,

De ölni fog e kéz, csak azt szeretném tudni, hogy

Engem, téged vagy őt.

A nyelvtan sem segít.

A magyar nyelv dala,

Amelyben annyi fény lakik és kába rémület,

Idősárkány fujtatása, siker, bukás,

Félreértett világ.

(Tőrt húz elő, közelebb lép a szerelmesekhez.)