A fáma szerint ő ölt.

Pedig csak nem látta

a fátólerdő maszkokat.

Így bonyolódott bele.

S mintha kívül állhatna

mindenen, aminek rossz vége lesz,

fejét áldozatosság jármába hajtja.

De a sors fordul, mint koppan

tantusz egy kövön. Végtére kocka-

kővárosban a magány, de erről szót

se ejt — az a semmi több.

Kiszolgáltatta érzelmeinek

a szenvedésnek évét.

S akkor egyszerre őt magát,

mint csupasz fát, érteni véltem.

Gyűlölettel telve az emlékek

fölött előbb átsiklik ő is.

Tajtékot hány a gyűlölet.

Régi, rossz szófordulatok,

pudvás szavak. Azzal eldől:

részvétem most szól a férfihoz.

Eddig csak a finom, a sértődött

nőt láttam benne.

A fátólerdő maszkjai törnek rám,

hogy ráhúzzam az arcra. Viselem,

meghurcolom ezt — és az arc már saját,

ám a feloldozás elmarad.

Nem tudok szeretni.

Csak egy megint következő

indulatnak lesz helye.

A főbűn a némaság.

Felelet nélküli,

néma sebláz.

A fáma szerint ő ölt.

Pedig csak nem látta

a fátólerdő maszkokat.