Spanyolnátha művészeti folyóirat

Dicső Zsolt

a szabadság három hét

1990-nem kaptam életemben először útlevelet.

persze, ez így értelmezhetetlen, mert

nemlétemkor minek is kaptam volna,

fognék kapni útlevelet és hova. szóval

1990-ben kaptam először útlevelet.

akkor épp 36 éve voltam külföldtelen.

külföldről nézve ezalatt a 36 év alatt is

külföld volt Magyarország,

így külföldtelenségem csupán

nézőpontkérdéses állapot volt, viszont

útlevéltelenségem kétségtelen tény.

1990-ben végre útleveles lettem.

a határt (azt) mégsem léphettem át,

mert kilépniakarásomkor nem tartózkodott

nálam rutintalanságom okán az IBUSZ-ban

kiváltanimuszáj külföldi pénzt igazoló papírcsík.

1990-ben visszamentünk Mosonmagyaróvárra.

a zoknipénzemen új papírcsíkot kaptam,

s ennek felmutatása után végre kiengedett

a kiengedő immár dugipénztelenül és kinn voltam.

körbenéztem, s a kül földtől nem láttam a belt.

nem is akartam, csak külföldön külföldiül

készült bort, külföldiül íródott napilapot,

külföldi levegőt és szabadságot akartam.

külföldön külföldi bor volt,

külföldiül íródott napilap volt,

külföldi levegővel volt tele a levegő

és három hét szabadságom is volt.

szabadságom nem külföldi volt,

otthonról hoztam és tulajdonképp nem is

az enyém volt, ennyit adtak központilag.

1990-ben ennyi járt.

aztán egyszer csak elfogyott a szabadságom,

szokott érzés, és azóta is ennyi van. három hét.

továbbra sem az enyém, adják, ennyi jár.

de nem vagyok elégedetlen, mert tudom, vannak még

rajtam kívül az országban, s nekik is adni kell,

csak még mindig, minden alkalommal

összeszorul a gyomrom, ha valaminek a határára érek.