Írt neked egy limericket

az, ki egy napon született

azzal, akivel hozzád hű maradtam —

mondd, hogy ne kezdjem számolni a gyufaszálat!

Beleavatkozás az életembe,

határátlépés, átverés!

Nincsen egymáshoz jogotok.

Úgysem fogjátok tudni, hogy kiért,

ha a Tündérhegyen kötök ki.

Tudom, elvétettem a műfajt:

nekem kellene limericket vagy mit

rittyentenem arról, hogy összeölelkeztetek

egy bökversben — és nélkülem.

Gyanútlanságotok éppolyan sértő,

mint közelségetek ideiglenessége.

Most így hogy döntsem el: ki tett bolonddá

jobban? Hogy a bűvös kört négy-öt főre

növelő különös koincidenciákról

most ne is szóljak. Grammatikai

műveletekkel fölcserélhető

a nevetek. De úgy sem múlik

az üldözési mániám.

Volt abban a rögtönzött versben

pár sorba foglalt biográfia,

rímekkel pántolt múlt-jóslatok

arról, hogy Szentendrén bolyongva

szerelmedre gondolsz, látom a költő

jósgömb-szemét, amint benne forogsz,

meg a cinkos mosolyt, ami barátnővé

fogad benneteket, noha fogalmatok se

volt arról: egyek vagytok

az engem-feledésben, és a hűtlenségben

egymáshoz is, amikor mint az áram,

villan belétek, széken szunyókálva:

nélkülem öregedtetek meg,

s én veletek maradtam örök fiatal.