
Az SPN Krú performanszsorozata Székelyhidi Zsolt utóbbi időben írt szocio-vámpírverseiből és a Berka Attila szövegeiben fel-felbukkanó zombiattitűdből építkezett. A szövegek által előhívott félelmetes, „hangos” deviancia és az önnön sorsával, „szörnységével” vívódó individuum kettőssége adta meg az ívét az egyes előadásoknak és rajzolta ki a két szereplő ijesztő (VOLT fesztivál, Campus fesztivál), később mindent leromboló, megszüntető (FISZ tábor) és legvégül halottaiból feltámadó és újrakezdő (Szerk.éj) lelkének fejlődés- és jellemrajzát.
Székelyhidi vámpírleple, csokornyakkendője, műfogsora, Berka rongyossá szakított pólói, művérrel és ragacsos ételmaradványokkal összekent fizimiskája kölcsönzött a szereplőknek meghökkentően félelmetes, elemeiben visszataszító megjelenést, a szövegek pedig már-már artikulálatlan, fröcsögő kiabálással (vámpírfoggal a szájban) vagy épp halkan, szinte suttogva, elhaló hangon szólaltak meg.
A Harapás-kvadrológia a végletekig feszítette a hagyományos szövegfelolvasásból kiinduló költészeti performanszok lehetőségeit, a meglepőtől a döbbenetesen át a rémisztőig fokozta a jelenlétet. Végül vissza- és megtért, a tanulságok levonódtak, a következmények elkövetkeztek. Ha mindezek után van még hová mozdulni, az kizárólag az SPN Krú következő előadásaiból tudható meg, ha megtudható egyáltalán...
Állomások:
Szőrharapás (Irodalmi Sátor, Volt Fesztivál, Sopron, 2013. 07. 06.)
Ráharapás (KULTer irodalmi sátor, Campus Fesztivál, Debrecen, 2013. 07. 18.)
Kiharapás (FISZ tábor, Visegrád, Mogyoróhegy kemping, 2013. 07. 28.)
Kitisztítás (Szerk.éj, Jurányi Közösségi Ház, Budapest, 2013. 09. 28.)
[video=spn_kru_harapasokk.flv]



