Most a skandináv mestereken a sor.

Az építési telkeken nyitott parkolók helyén

holnaptól mindenhol könyvtárak épülnek.

A köz kifejezett óhajára.

Egyszintes, ultramodern központok;

sok fa, fém és még több üveg.

A porlepte, öreg tölgyfákat sem vágják ki –

a természet védelme mindenek felett.

Jó mulatság lesz. Másoknak férfimunka.

Napelemes büszkeség, digitális élvezet:

istenésszel föl nem fogható.

Nyitva felejtett képzeleted rácsain

átsüt a sör-színű napfény.

Újkori Ramszesz lehetsz, betűpiramisok

ihletett építője és sztélétulajdonos,

ha 162 gyermek apja már nem is…

Ki akarod fájni magadból, ami volt.

Arról, ami van: újabb kartoték, már nem is beszélve.

Sérült szavak, befejezhetetlen mondatok

keresik menedéked, hol világít az árnyék.

A notórius veszteglők ösztönösségével

foglalsz területet magadnak,

önkormányzol, kertelsz, válogatsz,

szert tartasz a szív égő romjain.

Sokba kerül a megvilágosodás,

és nem kizárt, hogy valami váratlan Eseményt

rejt magában: élni kezdesz,

még mielőtt megtudod, hogyan kell.

Felnyitsz egy könyvet, ami téged olvas;

és hamarabb mint az állatok beléből,

kiolvassa sorsodat. A tűzön át

a hamuba tartó út ez, a nílusiak szerint.

Vajon kinek az akaratától függ,

hogy a kiejtett szó visszatérjen a ki nem ejthetőbe,

hogy ne fordulj vissza a kérdések küszöbén:

beléphess a határtalanba,

és a kezdetek mélyein kifaragva meglásd arcodat?

Csak egyet tudsz: nincs vég semmiben.

Körbejársz az értelem peremén.

És birodalmat építesz a fejedben.