Csorba Piroska
Vattagyerek, vászonapa
Ágoston Lóránt képzőművész Vattacukor című kiállításával egybekötött alkalmi lakásvacsoraHázigazda: Dávid VeronikaA fotókat Barbély Virág készítette
Zs
Belépünk a lakásba, a fények óvatosan vannak, képszeánszhoz illő, visszatartott energiák lassan forognak. Gondos, gondolkodós hangulat. Lépdelünk a vacsoraasztalok között, elkapunk egy-egy pálinkát, borral oldjuk az idegenséget. A félhomályban minden lassabban bontja ki magát. Megállunk egy szóra, egy berendezett fal, belátás. Ismerkedünk. Nyílunk.
A lakáskeretet a képek emelik az ember köré.
A
Ajtók nyílnak, mi beljebb egyre, közelebb. A fogadás, a látás szíves, a tekintetek tiszták, lubickolunk. Benn vagyunk, örülünk, hogy körülnézhetünk. Hogy hova tart a tekintet, látható, hogy honnan, sejthető. A mozdulatok otthonosak, nyugodtak, éppen, mint egy lakásban, ha vendéggé lettünk. Ez nagyon jó, mert élő pajzsként véd meg a közönséggé válástól. Zavartalanul észlelhető, hogy test és térkép a táj, és lakható.
Zs
A mozdulatra kész kölykök visszatartott levegőjét ásító szobában álomszerű érzés lógni. Vizslatjuk festményekbe passzintott vonásaikat, görbe-nyugtalan testsíkjukat, váratlan hajlataikat, és egy megértésükre kelt ecsetkezet, festékszemet látunk viszont. Pasztellgyerekeket rikító vászonapát.
A
Elvan a gyerek, ha játszik, ez jól látható felülről. A képekre felülről nézvést kerülnek a képek, kivált az alakok, a formák, és egyéb viszonyítási pont, felismerési lehetőség nem érzékelhető. Anya meg apa most nem ér, hiszen nekik szem és száj ingere nem kell, ők részletfüggetlenek, gyereküket s a körös-körüli világot egészében felismerik. Úgy, ahogy van. Feltehető Isten ugyanígyállása a dologgal. Ő tudja: elvan a felnőtt, ha a (játszó) gyereket nézi háromfogásos vacsorálása során.
Zs
Lógunk a kölykök alatt, függeni akarók. Gyúlnak a fények, a kiállítás felkapcsol. Jobbak leszünk és tisztábbak, megértődik a vattacukros képarcokra írt apamerény. A rájuk ecsetelt idő megőrzésére tett csel. A felnőttség falra akasztott pasztellmúltja és harsányszín-jelene. Látjuk előttünk a vattagyerekek festővászon apját, látjuk a szobában édességet majszoló önmagunk, valami csak körbeér és meglesz az elveszett.
A lakás váratlanul kiszakad az időből és mi vele...
A
Hogy vattacukor az élet, ha megrajzoltuk magunkat és a tévé előtt alszunk el, ha megvan az identitásunk, hovatovább szűnékenyül, legalábbis a felszín elnyugodni készül, amitől odalent tán értelmetlenné válik a hallgatás. Távoznunk kell immár, vége a jelennek, a lét menne tovább. Így érkezik a kilépés ideje, messziről érezhető szaga nem ismeretlen az elmenők számára. Ajtók nyílnak s záródnak mögöttünk, a távolodás visszavonhatatlan, még ha árnyalt is.