Élek még, vagy meghaltam? Nem, ez nem lehet a Pokol.

Ez rosszabb annál, ily szenvedés ott tuti nincs. Hallom, anyám a

konyhában pakol.

Szememből próbálom kifacsarni két ököllel az éjjeli rémálmot,

Rántotta helyett reggelire betolok egy-két Cataflamot.

Atomjaimra hullva hagyom el agyongyűrött ágyam,

Gyorsan bedzsalok a fürdőbe, hogy a folyosót szét ne hányjam.

Luis Vuitton lidikűrök éktelenkednek a szemhéjam alatt,

Ingzsebemben egy árva cigi remélem még maradt.

Ha anyám bemenne a szobámba, talán túl sem élné,

Tudnillik egy csík spurit otthagytam még az üvegasztal szélén.

Megmosom a fogam, öklendezek, megnyírom a pofám,

Gyomorsavat köpködök, belátom, a jelenet elég profán.

S kérdem magamtól: farpofáim vazelinben miért tocsognak vajon?

Emlékezni próbálok, erőlködöm, de nem megy, inkább hagyom.

Ha migrénbe most nem pusztulok bele, majd elvisz a cirózis. Istenem,

Hányszor mondták már igyak mértékkel, de én őt nem ismerem.