A bíró felszólított, hogy mondjam el az utoljára látott film lényegét. A „Körhintát” láttam a Corvin moziban,

úgy rémlik, hogy a háttérben Puccini zenéje keringett.

A film sztoriját kezdtem körbe definiálni.

A bíró udvariasan, didaktikusan megmagyarázta, mi a film lényege.

A sztorira nem volt kíváncsi.

A dolgok lényege a fontos, a felület alatti sűrített összefoglalás.

De nem erről van szó!

Lelki szemeim előtt egy koszos könyv, netán Bartók munkafüzete? Twombly informel képei, a kerek formák egy kávéscsésze aljára, és a pecsétes foltos kompozíciós elemek, egy hanyagul odavetett PARTITÚRÁRA emlékeztet.

Borcseppek is díszítették a kreatív füzetet?

Többek között Béla Viktor Jánosnak egy ismeretlen partitúrája is található az említett trehány cseppek és „DÍSZ-KOSZOK” között, amit Giacomo egy előkelő publikumnak zongorán előadott.

Én még mindég Twombly festményeire asszociálok, habár nem találok párhuzamot

Ciacomo Puccini a francia naturalizmusra utaló, a „Verismo” hatáskörébe tartozó kompozíciói és Twombly korai informel képei között.

De akkor is; nem tudom kiverni a fejemből Puccini-Bartók-Twombly háromszög különleges kisugárzását, ami végtelenül forog körbe, nem csak az agyamba.

Mindenhol találkozom velük.