Spanyolnátha művészeti folyóirat

Tinkó Máté

Távollét, tündököl

Most pedig, röpke pillanatra

az orkeszter kivár.

 

    *

 

Nem mozgat kezet, lábat, nem

mozgat hajlandóságot, csak a

csend, ami rettenet

ahogy zajlik.

 

    *

 

A vágy nyelvével vágja el,

szeli ketté test a testét:

két domb erotikája felől.

 

    *

 

Miért, hogy újra elmerül

a teremtetlen ember: s mi

a teremtés, eszközöket

csábít, nem enged, könnybe

bujtat, maga alá húzza, vajon

végül megaláz-e.

 

    *

 

Két kis kezed arcba fogja,

nem áll ellen, formába tölti,

de innét is menekülnöm kell.

Tőled nincs már maradásom.

 

    *

 

Félni, mint ágyba zuhanó zárójel

attól az egyetlen személytől:

ami túlmutat önmagán, aki

Sehová nyelvét saját

céljaira használja fel.

Már megismered erről a zajról,

ezért választod, így fontolgatod

határait: határai élesek. Akár

gyilkos módszer hajba vágva:

kopasz leszel és ügyetlen,

ijesztője önnön vágyadnak,

ösztönös betegség, aztán intve

jel, jelentése azzal fenyeget.

 

    *

 

Ezt mozgás nélkül

kellett volna hagyni.

 

    *

 

Sír a szem és sír a száj is, de legbelül

elvétett érzéssel. Akkor meg

mi és mivé véti el.

 

    *

 

Százszorszép csoda volt az,

kitöltötte a felszínt, a horizonton

békévé foszlott. De ami hiányzik,

azt nem mondhatom, azt nagyon

tette. Hangja van, ahogy elárulta,

hogy jajba hajlik, hogy

fájdalom.

 

    *

 

Vulgáris a műremek.

 

    *

 

Elnyeri báját, méltó

büntetését, ami merev

mint a fakocka: de hiszen

te láttad bele.

 

    *

 

(A zenekar egy emberként

tovább lapoz.)