Spanyolnátha művészeti folyóirat

Falcsik Mari

Foltjaink

milyen kínkeserves távolságok feszítése az élet egymásnak örökkön idegenek között! ha viszontszeretne is viszi a maga hajója és a te heved odaszáradhat a rámpa kövezetén a kisírt könny nyomára ami a réseken a tengerbe szivárgott — legalább ez rokon: só a sóhoz

milyen kíméletlen egyirányú sóvárgás az élet a hozzá nem illőben a boldogság után! ha a csatornában találod is az édest nem a te vén csúf testednek való: meg nem veheted csak megölheted hogy lehessen a hullája tiéd és vágyadból vérfolt legyen a köntös ujján

milyen késekkel kapálódzó összevisszaság az élet a mindenen túl akaró szerelem körül! mit neked királyok köztársaságok hogy kapkodsz hogy sietsz ölni is csak Ő maradjon neked Ő akit épp ez a nagy akarás öl meg: ki nem bogozod már görcsbe meredt festékes ujjait

milyen korbácsos önverő pöröly az élet ha egyszer tényleg valami valóban újat szülhetsz! hisz mi másból is csak a tested boltjain megdördülő ütésekből saját hördülő hangodból hogy amit vakmerőn kihívtál te semmi: a súly rád zuhanva lila és fekete zúzódásokat hagy rajtad

milyen kis lélegzetnyi nehezen kiköhögött boldogságocskák az élet ha a halál hagy annyi haladékot! fojtó tehetetlenségben mint minden állatfajok csak az tudsz lenni aminek lenni lehettél: vagy túlélő vagy áldozat kinek az elérhetetlen portékára beteg nyála fröccsen

milyen kegyetlen magapusztító beteljesedés az élet ha megkapod amire ácsingóztál! ha nagyobb is mint amit elbírsz nesze vidd a tiéd annyira hogy meg is öl mert ami neked sok az neki hétszer sem elég: úgy elnyel hogy nem száll föl utánad csak a sikolyod párája

milyen keserves lehetőségek nyomora az élet boldogság és boldogulás között! micsoda cifra köd az egyik a másik nélkül míg a másik kibírhatatlan önmagában – miféle tisztaság lehet még ha a te arcod épp úgy ott ragad a másiknak mutatott tükörben

milyen korlátok közé visz szorít be az élet ha el kell hagyd a születés terét! neked már vákuum de a tiéidet még visszaszívja: örülj ha régi világbeli muzsikusnak érezhedd magad kit a mecénása vendégül lát és most a barokkra formált kotta fölött kavarhatja a kávét

milyen különös árnyak hideg erdeje az élet ha nem bírsz magaddal és nekifutsz a meg nem élhetőnek! túl a szabott határon a nemlétezővel rendezett orgiában elvész amit az embertestbe zártan e láncos sors kínál: minden élő kis örömünk bekékül mint a hullafoltok

milyen kicsikart alamizsna az élet ha egyszer-egyszer mégis hepiend! milyen förtelmes tanulságokon át jutsz az aranyfürt alatt a sima koponyáig hogy megtanuld: a gúnya csak a csontot takarja a korona papírból — csak ez a csupasz ideig-óráig meleg test a tiéd

milyen kegyelem hát gyermeknek lenni mit se fogni fel az ember viharából ha akár a fejed körül csapdos! micsoda kéj követni isteni összefüggést elrendelt rendben sorjázó pöttyöket a lepkeszárnyon fehér csillámot a parti sziklán sós vér útját a combon

selyemruhácska hars repedését kifordult szemgolyó hálója pirosát vízfesték zöldjét bőröd pórusában anyád szoknyáján a bucskázó mintát sárga-kék-kék-sárga kergetni váltakozó hangsort szoprán-bariton-bariton és megint a gyönyörű dühtől éles szoprán

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
A vers szakai 1-től 10-ig sorrendben a következő zeneművekre utalnak: Puccini: Pillangókisasszony, Bartók: A csodálatos mandarin, Puccini: Tosca, Bartók: Allegro Barbaro, Puccini: Bohémélet, Bartók: A kékszakállú herceg vára, Puccini: Manon Lescaut, Bartók: Divertimento, Puccini: Lidércek, Bartók: A fából faragott királyfi. A 11-12. szak nem utal zeneműre.