Tapad a vörös orr, lábamba

nyilall a nehézség, mintha

paplan alatt feküdnék, de

nem rugdalózom, csak meresztem

végtagjaimat kifelé: az órák

java takaró alatt ismét.

 

*

 

Többnyire ülök, tárom–zárom

az ablakot. Diagramban a világ:

sávjaiban batáta érik,

fehér húsú nő,

és a TGV rohan Párizs felé.

 

*

 

Előttem a lépcsőhegy.

A fordulóban nyomban fejre állok —

újra éleződnek

a fokok kopásai.

 

*

 

Az öröm és a halvány roncsok

rétegei is fehér ajtón futnak át:

csengőkön, digitális kijelzőn

lóg a szervezetem, ahogy

a síkos fémlaptól elválnának

izmaim.

 

*

 

Használati utasítások lámpafénye:

korgó hassal nézem a nyomtatott lapokat

egy kockás padlójú váróteremben.

Tollakon villanó fény a pulton:

mit nem hallok egy bemondó szavából.

 

*

 

Soha nem jut idő az értelmes

beszédre. Farmerkabátom zsebében

keresem a pénztárcámat, figyelek

a fizetésnél, az asztalhoz ülésnél, hogy

jól egymás mellé helyezzem a tálcákat.

 

*

 

Távolban dereng éjszakai kékben a

kivilágított híd, ahonnan jöttem,

a túlsó oldalán még tíz perce láttam

a hirdetéseket a tetőkön. Most buszt

várok egy villogó állomáson, és

szállásomra igyekszem.

 

*

 

Egymás után pergő takaróminták:

melyik polcon milyen elrendezésben

a zsákok, dobozok? Végigvetül

rajtuk egy kézipumpával meghajtott

zseblámpa fénye. Lejjebb kisebb

mozdulatok és cipők cserélődnek.

 

*

 

Teraszon vagy benn a lakásban is

felcsigáz a padlókövek formája, ha

már a szokott úton hazatértem az

üvegekkel, s fölöttem a sötéttel. Kint,

egyentávolságra őrködnek a kukák.

 

*

 

Ki mennyit épül egy lábból,

a táskára kiöntött sóból, a

reggeli zsömlevágásból, egy

blúzból, az összehajtogatott

lepedőkből?

 

*

 

Mint a fürdőkád alja, hideg

reggel vagy késő este a földalatti

megállójában. Nekitámaszkodom

egy oszlopnak, s amint a számláló

nullát mutat, mintha a magasba

dördülne az állomás.

 

*

 

Ahogy egy mélyszürke kés

kenyérbe hasít a konyhában,

kívül peronok mintázata

kezd kirajzolódni.