a büfében bambi lesz meg lángos, legyek

dongnak és darazsak, és negyven év múlva

− ködös, novemberi napon, mikor délelőtt is

villany ég szobámban − beleng majd a nyári

fürdő hangulata, s emlékezni fogok arra,

ami lesz: kisfiúk és lányok harsánykodnak,

a nagyobbak pedig lusta vággyal napoznak

a szürkére mázolt medence szélén. a vizek

fölött minden fürdőhelyek lágy erotikája

lebeg. arrébb fáradt, nehéz testek a tyúk-

szemáztatónak nevezett termálban: mű-

téti hegek, visszerek, kövér és sovány em-

berek, nézem őket klottgatyás, egyszálbél

gyerek, s undorodom a hájas nénik fehér

bőrétől vagy a pecsenyére égett szeplős

hátaktól, s attól, hogy valaki mindig bele-

hugyozik a vízbe, s mégis nyakig merülök

benne, s később sem értem, miért lehet jó,

ami rossz. a délután magas egére tűzve

fehér napkorong éget. hőség, izzadság, érett

dinnyebél. az egyik medencében langyos

a víz, a másikban pisimeleg. lompos, lusta

párbeszédek, pletykák, gyerekkurjongatás.

csobbanások, fröcskölések hangja. valami

hangszóró recseg. darazsak zsongnak

és szavak. a könnyű fehér felhőket darabokra

törik a víz tükrén a legapróbb mozdulatok.

a víznek szaga lesz.

szaga.

 

                        * * *   

 

aztán majd mennek az évek, s ősz jön, vén-

asszonyok nyara hűvös hajnalokkal,

napkeltékkel. a medencék fölött páragőz

lebeg: az isten: metafora. a fény furcsán

hasad, néhol szivárvány villan. a lázas ős-

elem ölel, simogat. mozdulataimra össz-

pontosítok: más a súlya a kéznek, máshogy

mozdul a láb, a lélek. a medencék fölötti

vastag páradunyhát félretolja egy légáram,

a sétány betonjára hulló termés burka fel-

hasad, s egy hamvas gesztenyén laposan

megcsillan a reggeli fény. fehér gyermek

felhők a fák fölött. aztán tél lesz: hó, lucsok,

fagy, de a medence vize ugyanaz. csak

a pára sűrűbb fölötte. úszás után megyek

majd át bele. lazulok, ismerősökkel beszél-

getek nyakig a melegben, vagy csak hall-

gatom, mások miről fecsegnek. ülök  

a padkán, játszom a vízzel: felszínén kö-

rözök karommal, apró csuklómozdulatokkal

kanalazom, fröcskölöm. megtörölöm vizes

homlokom, s még vizesebb lesz. legyen majd

délelőtt, hideg ezüstkorong guruljon lassan

az égen, a fürdő villanyórája eltökélten

darabolja majd percekre az órát, másod-

percekre a percet. befelé figyelnék, még bel-

jebb, de leköt a külvilág, a csupasz fák

mögött köznapok nyüzsögnek − aztán mégis,

mintha már nem is a vízben, hanem

az időben ringatóznék egyre. forgat enyhe

szédület.