Mozdulatlan vagyok, miként
egy széken felejtett törülköző,
miként egy pincér szája,

mintha megállították volna
hirtelen azt a képkockát, majd lassan,
kockánként léptetnék tovább,

láthatóan beszél, mond valamit
a pincér, de nem értem, valahogy
mozdíthatatlan az egész,

miként egy székre terített törölköző,
amivel az imént törülték le egy
izgalmaktól vegyes élet izzadtságát,

és legalább hetven pohár
poros és boros nyomát
a kisasztalként használt monitorról,

bármily hülyeségnek hangozzék is
így elsőre, ez a pillanat most örök,
nem mozdul a következőig,

csak pörög, mint a Pali.