Utak

Az utak ott vannak, ahol mennek.

Sok ember egyet nem értve megy,

nem karöltve, mennek sokféleképpen.

Tévhit az, hogy minden út

Rómába visz. Mindegyik valahová,

főképp odavezet, főképp és legfőképp.

Egyébként kizárt, hogyha bárhová

elindulok, még megérkezem.

Olvastam, az ókorban az utak mentén

fogadóajtók nyíltak, néha a fent alvót

halkan leszúrják pénzért, vagy a jó ég

tudja. Leszúrhatták csak úgy is, mondom,

csakúgy. Katonák is menetelhettek azon

az úton, hegyes lándzsájuk súrolta az eget.

Súrolás, micsoda nem várt költői asszociáció

következik most az úttisztítókra, így halad

ámulatos versem előre. Talán a költő is

úton halad, viszi a lámpást, perelve a nyájért

a rossz gazdával, mint Kassák vagy Babits.

Vagy nem úton halad, bontja, újrarakja,

elveszti a köveket, forgatja kalapját, nézi, hogy

a horizonton eltűnik ő is meg a verssorai. Nem

keres útirányt, szigorúan mered a semmibe

lapkötegekkel az ölében. Lexikon a költő, és

címszavakat keres.

Vers, melyben reményem fejezem ki

Remélem, nem jön már a szélvihar.

Veszély csak később várható, talán.

Az óra álom; úgy hagy itt, inal.

Szököm keresztül év hetén, haván.

Remélem, ez nem holmi fejtörő.

Ha az, ma látszik, engem összetör.

Az a szó illik most ide: döfő.

Ilyen a rendszerem; csak körre kör.

Remélem, ünnep hébe-hóba lesz;

Csiszoltabb rím. A vers erőbe hoz.

A reggel jel; komor szó tönkretesz,

Ha rá kelek, mindent gyatrán oroz.

Remélem, pont a kedvem nem szegi.

A nem várt vég, mi jön, nem vész a sorra.

Nem is tudom, ki az, kit érheti

A ritka győzelem, hogy, ím, futott a jóra.

Remélem azt, hogy bármi megkímél.

Fogás, unás, ellen, szabás, dobás.

Amit gyakorta mér ki mind, ki él.

Emígy a vers afféle vallomás?