Makkai Ádám
Születésnapi variációk
(1)
Hetvenöt éves lettem én:
Trójai Faló e költemény?
Szamár
tanár
öngúnyos ön-L.F.S.-e?
Parancs: álarcát vesse le?
No lám
komám,
ezen merengve kiderül,
hogy pár vers csak, mi sikerül,
s az „sokk”
ha sok.
Maradtam volna Pesten is,
de sajgott a lelkem s a testem is:
nyugat-
huzat
vonzott a zord határon át −
így értem el szép Ausztriát
kopott
s kapott
öltönyben, melyet jóatyám
Mexicóból testált reám:
− csomag
lovag! −
ki elhagyott mint gyereket
s akit azóta kergetek
rokon
fokon.1
Harvard után a Yale adott
egy Ph.D-t, majd pár pofont2,
− elvész
e vész −
s bár angol lett a nyelvezet
magyar maradt az ékezet:
öröm-
üröm.
Negyven év tanítás után
csak üldögélek nagy bután:
élek
s félek.
(2)
Hetvenöt év? Hát kor ez is?
Az idő fut, vén nemezis,
sötét
ölét
két század mérge ontja ránk:
berozsdált szájharmonikánk
mekeg-
s brekeg.
Lerobbant hippie drogon él,
„ihlik” amikor elalél,
tudat-
kutat
véletlenül sem ás soha,
„mímelt mámornak” más oka
vagyon
nagyon.
Felszabadult a buzeráns
− elvárja: erre rá se ránts −
hited
tied,
de ha te Istent említed
ő kezdi ki a te hited:
s vadul
szapul.
Ki vénebb hát? Korunk vagy én?
− erről nem szólhat költemény −
(piszok
titok!)
Lesz égrogyasztó ordítás:
gyermek-gyilkos gondjain más
sereg
pereg.
Két hoszabb jégkorszak között
lelkünk embernek öltözött
(az ám,
gatyám!)
de: hányszor jöttem újra meg-
születni, mint ti emberek?
Iszony,
bizony.
1 A szerző szülei elsőfokú unokatestvérek.
2 Célzás a szerző anti-Chomskysta múltjára, mely nem csekély mértékben korlátozta USA-beli akadémiai pályafutását.