Jöttek az ősmagyarok befelé. Még nem mászták meg a Kárpátokat, de igencsak közeledtek. Azt mondja egyszer Huba vezér: − Kétszer három törzsünk van.

      −    Meg egy − kapta fel a szót Tas, aki mindig csak a kákát meg a csomót!

      −    Az összesen tizenhárom − összegezte Töhötöm, aki meg mindig eljátszotta a fő okost.

      −      Gyerekek, és mi van a három kabar törzzsel? − fordult hátra a nyeregből Előd, kit egyébként csak Utódnak csúfoltak a többiek.

      −      Ja, akkor huszonhárom − köszörülte meg a torkát az amúgy hallgatag Kond.

Árpád ekkor unta meg a trécselést:

      −      Hagyjuk már ezt a hülye hármas számrendszert! Álljunk át tízesre!

 

És így lőn hétmagyar meg három kabar.

 

És... nagy nyögés (fingás?): egy!

Még nagyobb nyögés: kettő!

Még annál is nagyobb: három!

Fokozhatatlan: négy!

Lásd mint fönt: öt!

Már mondani sem lehet: hat!

Bellisimo: hét!

Inimitable: nyolc

Immense: kilenc!

Légyott: tíz! Tíz, tiszta víz!

 

Az ige így született.