Azt persze ismered: sógor. Luksógor, sőt, lyuksógor. Randa, de ez van. Érzékeled, milyen ocsmány, mennyire nincsen benne a helyzet, a munka, a küzdelem és a reménykedés, használod mégis. Előfordul, az események folyamatában is használod. Nem szereted, pedig cinkos összetartozást, kasztbeliséget jelent, amelyet csak fiatal férfiak érezhetnek. Hol sok fiú nevesíti, ennek megfelelően értéktelen, hol néhány, akik megküzdöttek a lehetetlennek tűnő feladattal, adtak rá maguknak fél hónapot, fél hetet, fél napot. Hasonló kategória még a titkos sógor, a rangot adó nő, aki egy ideig elrejtve a mélyben.
    Ültök a reggeli a tónál.
    A tó a korszak lyuksógoros helye.
    Előbb a parton, később a boltban, aztán kicsit a Tavirózsa kifőzdéjében, kicsit a Tópart büfé teraszán, táncoltatjuk Bandit, a havert, a gyorslábú pincért (Darázsderék). Aztán végestelen-végig az Úttörő utcán partra a szomorúfűz alatt álló sátorhoz. A parancsszerű megállapodás, ha valakivel lány volna, az első sátoroszlop kilógó vasára kiakasztani a bikinifölsőt. Nem hivalkodva, de láthatóan. Most egyedül vagy. Tiéd a harcálláspont.
    A tóban ez is szeretetre méltó. Nyaranta sógorhad terem — eső után a gomba —, s tűnik el az őszben.
    Ültök a sátor előtti stég színpadszerű deszkáin. Lógázott lábad bokáig ér a tóba.
    Reggel van.
    A nádasból pára száll, úszik a szikrázó szemközti felszínre. Látható haraggal hömpölyögve a bójákig foglalja el tavat, azután lassú, szinte tanácstalannak látszó szakaszokban támad a horgászokra, a parti nyár- és fűzfákra derékig. A köd kiveszi a tájból a tájat. A nap vész el utolsónak, megnő, izzó korongból narancssárga majd citromsárga tányérrá finomodik. És minden fehér, tejszerű és elvarázsolt. Szép reggeled van.
    A lány odabújik, gyönyörködik a látványban. Eltelik vele. Szép éjszakátok volt a négyszemélyes sátorban, a szomorúfűz alatt. Az első. Az első közös. Az első közös vacsora után. Az első közösen elfogyasztott hosszúnyakú Szürkebarát után. Az első közösen lebonyolított fogmosás után a sötétben, köpködtétek a meredek domboldal csalánjaira az Odol-habot. Szép éjszakátok volt a kétszemélyes gumimatracon. A matrac bolond szerkezet, kiszámolhatatlan szexuális segédeszköz. Ha keményre pumpálva, ha puhára, átritmizálja a szerelmet. Hol lelassítja, hol felgyorsítja, de rendszerint ellentétesen hat a tervezett sebességre. De ezzel együtt szép éjszaka. Benne a felfedezések öröme, az ismétlődő hangeffektek gondos elhelyezése a raktárban, új test, új ízek és szikrák.
    A reggelben ott mozog mindez. A köd gyengéden elfedi az éjszakáról maradt mozdulatok maradékát, a simogatást, összedőlést, az ölelést. Ketten vagytok továbbra is. Kizárva a világból, mint éjszaka, bezárva a dunnaként feltorlódott, mindent titkosító ködben. Holnap már lehet reggel vakító napfény végig a parton, most így jó, ez jó. Ketten meneteltetek az éjszakába, most ketten óvakodtok ki belőle.
    — Hahó, hahó! Nincs itt senki? Üres a sátor — nő kiáltoz a szomorúfűz, a sátor felől.
    Aztán papucs, alföldi papucs kopog a stég deszkáin. Lassan előbukkant a ködből a hang gazdája fehér farmerban, fekete pólóban.
    Csak közelről ismered fel az érkezőt. Éva. Múlt heti Éva. A két nő egymásra néz, nem erre számoltak, aztán visítva ugranak a másik nyakába.
    — Édes sógornőm! — így az egyik.
    — Édes sógornőm — így Éva ugyanakkor.
    Éva savanyú képet vág a dupla sógornőhöz, később rád néz, odaböki:
    — Ne legyél ám ennyire oda magaddal, már a múlt héten el akart csípni, csak megelőztem.

Szocialista kupleráj
A zsolcai bordélyt meg sem akarod látogatni. Van benned annyi önfegyelem, kontroll, hogy bármeddig elviseled a hiányt. Ráadásul tele a katonai lét gerjesztette iszonyattal, hitetlenkedve, szájat tátva, miféle hang használatos, soha nem viselted jól az itt működő modort.
    Rafináltan, húszegynéhány évvel bölcsebben, ezt mondod fiaidnak: édeseim, szokni köll azt is, amit más körülmények között el nem viselnétek. Ki tudhassa, mi vár rátok, ki tudhassa mi ez a jövőhöz képest. (Ezzel a kétszer ssa-val vissza is vonod az érvényt. Tapasztalatból tudják, ha átbillensz palócba, szegény apádat idézed, akinek ha igaza is volt, soha nem volt igaza.)
    Tilos a bordély a sorállomány, a tiszt­helyettesek, a tisztiiskolások számára, és számotokra, akik távírász tanfolyamon vesztek részt. Mindenkinek tilos. Kurva nincs is. Strici sincs. Békeharc van és építés, permanens forradalom van, valamint szocialista brigádmozgalom, szocialista demokrácia, szocialista internacionalizmus, szocialista hazaszeretet, szocialista iparosítás, szocialista közösség, szocialista embertípus és szocialista munkaverseny a szocialista embertípusok között, szocialista tulajdon, végül szocialista honvédelem.
    Ez vagy te, akinek tiltott a bordélyban vásárolt kéj. A bordélyon kívül felsorolt összes szocreál kupleráj, több nem jut hirtelen eszedbe, hivatalból engedélyezett.
    Aki tudja, hol a titkos kéjhely, Ipoly-parti tizedes Palócföldről, a tiltás miatt akkora kört tesz a bordély körül az ellenség félrevezetésére, hogy az maga gyalogoskiképzés. Végtelen, sötét falusi utca. Jobbra-balra fekete kapuk, lent-fönt kátyúk, kutyák.
    Az ember elveszíti biztonságérzetét a zsolcai kupleráj felé haladtában.
    A tizedes meg-megáll, hallgatózik, követnek-e titeket. Azután bezörög a sötétbe. Kézzel-lábbal tapogatództok a szocialista kupleráj sötétjében. Huszonötös égőt kapcsolnak odabent. Két vedlő macskaforma, kortalanul pislogó nő kászálódik elő.
    Emlékeid Loutrec-től valók. De ez nem szalon a Rue des Moulis-ben. Itt nincsenek színek. Elfeketedett kocsmai fémhamutartók a fél szobácskát elfoglaló asztalon, két apró ágy koszlott, gyűrött ágyneművel, három vasszék a háttámasz fölé tornyozott szennyes ruhával. A nyitott ajtón túl sparheltet látsz a szomszédos, ablaktalan kéttenyérnyi lyukban, mellette rozsdaette mosdóállványt, rajta koszcsíkos fehér lavór. És a poharak, kocsmából lopott rúzsos, beszáradt poharak. Közülük főleg a barnára koszlott mustárospohár emlékezetes, amibe neked tölt az egyik nő, amíg ébredezik, és néz bután, közben furcsa történetről vált szót a tizedessel. Neked a kellemmel teli mosoly jut, őzfenék és sötét szemek, mint Nanáé. Hát ez nem az.
    Nem hülyézed le magad, nem csodálkozol a tizedesen, hogy ide másodszor betette a lábát, katona vagy, a néphadsereg távírásza, a jó katona nem kérdez, nem csodálkozik, csak lő.
    De hogyan lőj? A körülmények minden sávon alkalmatlannak látszanak. Semmihez nem akarsz érni, nehogy nyomot hagyjon. Később megtanulod a technikát, mert a technika együtt érkezik a tapasztalattal, ha nem akarod érinteni, eltartod magadtól, függetleníted magad azon testrészedtől, amelyik ebbe a megoldhatatlan helyzetbe kényszerített.
    Úgy állsz, hogy ne érj semmihez, ne érjen hozzád semmi. Az apró, kócos, csúnyácska macska térdel előtted, orrát látod csak, zsíros haját, s a szemfehérjét felvillanni néha. Csukod a szemed, ezt se lásd, nyomod veszettül, le a torkán, azt hiszed, kijössz a másik végén, de nem. Más rég megfulladna a hasonló mélységekben, de a macska lóg rajtad, mint a pióca, csak néha rántja el a fejét, hörög rövidet, köhög néhányat, és azt suttogja, ne vadulj, katonácska.
    Hadd menjen, rohadjon, ha egyszer itt vagy. De nem megy a bűzben, a tiltásban. Orrban egérszarszag, fülben a tizedes nyögdécselése, és a szalmazsák zaja. Semmi van.

Aránytévesztés
Miskolci Liló némi erőteljes kérésre felveszi a bakot. Mind a hatot. Eszik, iszik, fürdik, apróságokat lop. Fontosnak érzi magát, ő a központ, a központi alany, a karcos, törpe feketefenyő. Nekem ugyan jöhettek huszonöten is, mondja, amikor habosan kicsattog a mélylila kádba, búzavirágos csempék, különlegesen hófehér fürdőlepedők közé. Itt érzi magát legjobban. Illatos szappan, különleges kencék, bódító parfőm, színes fürdőhab. Órákig ellubickol. A gerjedő hatok itt keresik fel, ha nincs türelem.
    A házigazda anyukája, nevelőapja valahol a déli tengereken piheni ki a fárasztó évet (pártvonal). Miskolci Liló idegen a diák- és hivatalnokvárosban. M-mel kezdődő szocialista bánya- és vasvárost képvisel, ahol szabad felelőtlenül huszonötöket emlegetni, mert munkásvárosban nincs huszonöt hadrafogható férfi a délelőtti órákban. Ha volna, az volna csak igazán a karhatalom szégyene. Aki nem dolgozik, az káemkás, be kell csukni. Hát így, a honi településszerkezet változatosságának köszönhetően képed el, amikor jönnek a huszonötök. Elég egy telefon.
    Túléli, még pökhendizik is, ő százig meg nem állna, ha úgy adódna, de láthatóan zokon veszi. Hatok mellett ehet, ihat finomakat, fürödhet, lopkodhat apróságokat, megéri. Huszonöttel minderre nem marad idő. Mindig a nyakán szuszog valaki, rák egye ki a máját. Jól van, mondja este, túlzásba tán nem köllene esni, hazaugrik, hozza egy barátnőjét. A hatok adnak pénzt, buszra rakják, mint tulajdonosok, vacognak a reggeli járatnál, csodálják a szépséges barátnőt. Ők az aránytévesztés miatt kirobbant baktériumháború (gonokokkusz) első áldozatai. Miskolci Liló tudja, kit hozott, mint azt is, elegen voltak hatan, több nem kellett. Neki is van önérzete.
    Kivonja magát. Má' nem, mondja, ott a miskolci Évi. A miskolci Évi jól bírja, szó se róla. Csak a bőrosztály száraz asszisztensnője kap hisztériás rohamot a húszadik odatartott far, a húszadik bevágott penicillin percében egy hét múltával.