Alekszand Makarov-Krotkov
(1959)
ÉJSZAKA
K-nak
fölriadt sóhajomtól
titkolt szavam
− óvatlan voltam −
s ajkadon kezdett el
susogni
SÖTÉTBEN
testetlen sötét
minden éj
mint az emlékezetvesztés
kinek suttogjuk
ki hallja meg
hogy susog ajkunkon a szó?
BIZALOM
ikonnál
sötétebb
a fa
puszta kézzel
illetem ágát
Alekszandr Tyimofejevszkij
(1933)
LORELEY
Szolovjovi kórházban fekszem,
Hatos a kórterem száma,
Se inni, se enni nincs kedvem;
Reggel óta szenvedek már ma.
Borostás arcom elvadult azóta,
S mint egy bagoly, nézek rátok,
− Kötözni való idióta −
Egyre csak pár szót darálok
Kifulladásig, s megint kezdem,
Motyogva, halkan, sírin:
Ich weiss nicht, was soll es bedeuten,
Das ich so traurig bin.
Irina Kovaljova
(1964)
A BOROVSZKIJ UTCA
A dácsaablakból, mint nyáron,
Oly hars körül itt a zöld.
Napok csorognak csöndes áron,
S jólét, siker is ránk köszönt.
Zöldjével mindent, mi fáj s éget,
Üdén gyógyít itt a lomb,
S ha Szűzanya magához kéret,
A mennybe száll majd a gond.
Dalolni gyűlnek a szomszédok,
És kocka perdül itt ma,
S mert rád leltem - az élet fényt oszt;
S ez így is volt megírva.
ÖTÖDIK ÉVSZAK
Emberibb télért halk imát
Rebegnek a gyászló berkenyék,
Sápadt rubin ajakuk neszét
Elnyeli mind a hóvilág.
Fehérbe bújt zörgő babér
Árvult léptek alatt az avar,
Április hetet-havat kavar,
S az ötödik évszakba ér.
Száraz könny a levél, pereg,
S nemhiába zokog az erdő:
Az ötödik évszak már eljő -
És mindenek vezeklenek.
Jelena Iszajeva
(1966)
DIADALMAS
Mindent tönkre azért a babona se tehet.
Szirmokat szórtam, sorra szélnek eresztve.
S harmadikra a székfű kikotyogta: „szeret”.
Előbb „rá se ránt” volt,
majd „a fene megette”.
Szemem a júliusi kertről felemelem,
Homlokba hulló frufrum oldalt simítva:
Azt választottam büszkén, ami kellett nekem,
S nem azt, ami előre meg vagyon írva.
MILYEN CSÖNDES…
(Kakoj horósij, tyíhij…)
Milyen csöndes, jó a nap ma,
Mindenen lustán napozva
Nap heverész.
Homokot ás meg lapátol
Egy csöppség, eb ugat távol,
S a lélek − válva súlyától −
Csodára kész.
Ami fontos: a méh hangja,
S hogy törzsön csordul a gyanta,
És most is kerül asztalra
Csilló eper.
Fény és melegség a lényeg,
Porig ég a múlt egészen,
S lehull mindaz, mit átéltem:
Fölös teher.
Leonyid Volodarszkij
(1950)
A VÍZÖZÖN HÍRNÖKEI
Vízözönt hírelnek a záporok
Mindenütt, és mind erősebbek.
„Európa-ház” − az ár rád zuhog,
Kényelmed most kényelmetlen lett.
ISTENEM
Istenem, úgy hittem benned, úgy,
Ahogy végképp nem hiszek benned most!
Cárnőtől rabig röpke az út,
S bukott angyaltól is fenevadhoz.
1939. szeptember 1.
A 70. évfordulóra
Szeptember kesernyés keserv*-ízébe
Égett gumi- s koromszag vegyült.
Gorgó-Medúza állt dermesztő merevül
A Varsói Szirénnel szembenézve.
És kardcsapásával a lengyel panenka
Nem tudta leütni e szörny fejét a porba.
S nem fehére − föle pezsgett a bajor sörnek:
A véres habok minden szájat megpörköltek.
Meztelen lány csüngött a főhadnagy nyakán,
Elengedni nem volt ereje sem talán.
A láthatatlan szálra egy ördögfi** kúszott,
Melyet atyja Moszkva-Berlin között húzott,
S táncolt soká rajta önkívületben, fenn!
Erdőn át meg csóvás fényt húzott a nap,
Ott, hol hömpölygő tankok sora haladt
S hamvadt el sorra a lávás tűzözönben.
2009.szept. 1.
AKKOR, JÚNIUSBAN
Júniusban
úgy kószáltunk a külváros
Házai közt
− mint elíziumi mezőn.
Nem tudom milyen volt.
Tudom: boldogságos.
Június pora,
lengett, mindent ellepőn.
Elnézlek ma,
nézlek hosszan, vigasztalan
Sapka. Apu. Az ujjon gyűrű.
S milyen törődött arcod,
mennyi ránca van.
Mennyi a ránc, és milyen sűrű!
Szergej Boloruszec
(1959)
FEKETÉN-FEHÉREN
Kakas kukorékol fel árván,
Kakukk kiált kettőt, s dél táján
Mind a kettő elfárad.
Árad
Még a fény, majd szürkébe lábad.
Elvagyunk fölös mozgás nélkül,
Mint ablakban az ég, úgy élünk:
Az igazságnak is csak része
Fér a lét kockás négyzetébe.
OLVAD A JÉG
Végigdübögve a vízlefolyón,
(Mit neked − bobs leigh repülés csak)
Hirtelen − törten s egybetapadón −
Útra zúdul jégkupac, jégcsap.
Menedékút a hősies végzet:
Széttörni álomi talajon...
S naptól olvad el. Ilyen az élet.
S a halál is hasonló nagyon.
SAKK
Eltűnt a bábuk harmada.
Helyük üresen marad ott.
Nagymester, augur soha
sem lehetsz − csak múló gyalog.
Nem fer a játék, térj magadhoz:
Ősi a bűn − vétkes: a balek…
Menj hát a „Tiszta tavak”*-hoz,
A „Pátriárkák Tava”* helyett.
• Csisztije Prudi, Patriarsije Prudi: tavak Moszkvában. Az egyik − a tiszta − a paradicsomi helyre, a másik − Mester és Margarita regénybeli − ördögi helyre utal.
Sztella Morotszkaja
(1962)
DÍVÁNY
(divan)
A. M. K-nak (I.)
kettőnk nyughelye
már életünkben is
kétméteres
MADARAK
(ja...)
A. M. K-nak (II.)
neked én
marokba fogott
cinke vagyok
csak az égen lebegő darut
el ne ereszd −
mert lezuhansz
KEREKDED
Add ide tenyered:
hadd csókoljak a szívvonaladba bele,
s tojás lesz az ólom a kerek,
s madarat rejt már a belseje
REGGELI ÁLOM
(Utrennyij szon)
Becézőbb tenyerednél
fehérebb térdnél tejnél dunyhánál
zuhanyzó függönyén végigezüstlő víznél is hosszabb
s bágyasztóbb a csóknál
ez a reggeli álom
sötétítő ráncai közé simul
nyújton-nyújtózik takarónkban
s rózsaszínbe vonja a testet
ez a reggeli álom
végtelenedve
a lelkem mint egy selyemszál
leng a gyönyörben
szűzen szeretnék időzni ilyenkor
finom gubómban
szitakötőszárnyat igézve magamra
hogy sose szeressen mást a kezem
s talpam sose érje a földet
1999.
Tatyjána Kuzovleva
(1939)
CSENDES
Mondják, a Csendes-öbölben
Nagyon csendes a tenger.
Nem zúg, nem háborog körben,
Lázadni soha nem mer.
Éjféltájt sok zugba rejtett
Sértés lapul hallgatag:
Csendes öblök, csendes lelkek
Mélye ilyen csalfa csak.
KETTEN A BOLYGÓN
S nyíló hársak jó szaga újra.
Madarászó, június utolja
Hüppög, dal fakad.
Teljében a nap.
Túl sok fény az ablakon túl ma.
Túl nagy a bolygónk? Már elfordulva
Is: lépted csak felém halad.
Nem botolhat, nem kerülhet el:
Hunyt szemhéjad alatt rejtel el,
Meg ébren is velem leszel.
S megint fölém hajol a hársfa,
Nézi: lépek mezítláb járva,
A lét ingovány-sávjára,
Oda, hol minden gondom-bajom,
Köznapom, ünnepem, szombatom,
Pihenőm, nyüzsgő napom,
Éji kacaj után a könnyet,
Bánatom − s a sikert, ha röptet:
A „TE” szóban elmondhatom.