Alig ért véget az első világháború, új ellenség bukkant fel a látóhatáron: egy láthatatlan gyilkos.

   A több millió áldozatot követelő járvány úgy kezdődött, mint az influenza. Először magas láz és izomfájdalom lepte meg a betegeket, majd a tüdőgyulladáséhoz hasonló tünetek léptek fel. Egész családok haltak ki Európa-szerte a járvány következtében, akik közül sokakat a saját tüdejéből felköhögött váladék fojtott meg. A nyugati fronton 1918 májusában, Franciaországban tört ki vírusos fertőzés, ahonnan a járvány Spanyolországba terjedt át.

   Spanyolországban írták le először orvosilag az esetet, innen is kapta a nevét: spanyolnátha.

A több hullámban továbbterjedő járvány júliusban-augusztusban elérte Németországot és az Osztrák-Magyar Monarchiát is. Gyakorta okozott tüdőgyulladást. 1918-20 között áldozatainak száma meghaladta a 20 milliót, ami valamivel magasabb, mint a világháborúban elesettek száma.

   A háborút követően sok százezer katona zsúfolódott össze az európai városok kikötőiben, várva, hogy hazaszállítsák őket. A szűk helyeken, csapatszállító hajók rakterében, vasúti szerelvényekben, hatalmas sátortáborokban összezsúfolódott katonák között villámgyorsan terjedt a járvány, és a hazatérők behurcolták azt minden országba.

   A háború nélkülözései közepette legyengült lakosság között kaszásként arathatott a halál. A betegeket nem tudták fogadni a kórházak, a legtöbben otthon haltak meg, megfelelő ápolás és gyógyszerek híján. De a kórházakban sem volt jobb a helyzet. A cseppfertőzéssel terjedő vírus rendkívül fertőző volt, az orvosi maszk, kesztyű és köpeny sem nyújtott védelmet. A holttesteket a korabeli járványügyi előírásoknak megfelelően gyakran elégették vagy tömegsírba temették, amit mésszel fertőtlenítettek.

   A különböző országokban a lakosság 15-50% közötti arányban betegedett meg. Elterjedt a hír, miszerint a járvány kórokozója egy influenzavírus, amely valamilyen mutáción esett át, és ezért járt a betegség olyan magas halálozási arányszámmal a korábbi influenzajárványokhoz viszonyítva. Elsősorban a 20 és 45 év közötti felnőttek kapták meg a betegséget. Az orvosok tehetetlennek, a hatóságok pedig tanácstalannak bizonyultak. A járvány terjedése ellen, a korábbi századokban használt maszkok viselésével próbáltak védekezni, valamint bezárták a nyilvános intézményeket, templomokat, iskolákat, színházakat, cirkuszokat. A korabeli sajtóból azonban arról is értesülhetünk, hogy temetetlen holtak fekszenek elhagyott lakásokban.

   Az 1918-as spanyolnátha kórokozóját nem őrizték meg, és sokáig úgy gondolták, hogy elveszett a tudomány számára. 1997-ben azonban a vírus genetikai anyagának egy részét sikerült kivonni az 1918-as járvány egyik női áldozatának holttestéből, melyet az alaszkai jégmezőkön találtak meg, továbbá két, a járványban elpusztult amerikai katona vérmintáiból. Amerikai kutatók rekonstruálták a vírus genetikai állományának egy részét, és összehasonlították más vírustörzsekével. Ez a vizsgálat azonban nem tárta fel, mitől volt olyan pusztító ez a változat.

   A kutatók vizsgálataik során azt találták, hogy a vírus génjeinek egyike valójában egy olyan hibrid, amely az 1918-as nagy járvány előtt közvetlenül elterjedt két vírustörzs génrészleteinek egyesülésével jött létre. A kutatók szerint ebben a különleges génben bekövetkező változások a vírust felismerhetetlenné tették az immunrendszer számára, ez okozta a járvány súlyosságát. Az eredeti vírusok egyike emberből, a másik sertésből származott.

   Az influenza évszázadok óta újra és újra visszatérő betegség. Megjelenési formája nem egyforma, mert a kórokozók tulajdonságai a mutációk eredményeként változnak, és változik az emberek immunitása is. A régebbi leírások ezért nem mindig azonosíthatók egyértelműen. Az olasz hatást, befolyást jelentő „influenza” elnevezés arra a középkori elképzelésre utal, hogy a betegség oka a csillagok hatásában keresendő.

   Az 1918-ban kitört spanyolnátha váratlanul tört Európára. A magas láz mellett a legjellemzőbb tünetei a fej- és végtagfájás, a borzongás és a köhögés. A kórlefolyás mindössze néhány napig tartott…

Spanyolnátha Miskolcon

  A spanyolnátha 1918 nyarán ütötte fel a fejét Miskolcon, ahol temérdek ember esett áldozatául. Október 7-én dr. Tüdős István református püspök halt meg, majd december 30-án Hidvégi Benő királyi tanfelügyelő, aki több mint negyedszázadig volt Miskolc és Borsod vármegye tanfelügyelője.

   A spanyolnátha betegeinek elhelyezésére a toloncház melletti katonai barakkban külön pavilont bocsátott a katonaság a város rendelkezésére. A járvány három hónapig tombolt Miskolcon. A haditápláléktól leromlott szervezet ellenálló képessége meggyöngült, és elsősorban ez volt az oka a járvány rohamos terjedésének. A spanyolnátha alatt a színházi-, cirkuszi- és a mozielőadások számát először csökkentették, majd később bezárták ezeket az intézményeket.

   Amikor a korabeli sajtó cikkeit olvassuk, pontos képet, mondhatni napi tudósítást kapunk arról a helyzetről, mi is történt a járvány nyomán a városban. Természetesen nem csupán tudósítások, statisztikai adatok jelentek meg a Miskolci Napló vagy a Reggeli Hírlap hasábjain, hanem tárcák, esszék is. Érdekes továbbá, hogy a manapság oly „divatos” jobb-, ill. baloldali média kicsit másként kommentálta az eseményeket. Abban ugyan mind a két lap újságírói egyetértettek, hogy a járvány tragédia Miskolc számára, ám a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket másként értékelték. Az egyikük heroikus harcról és megfelelően előkészített intézkedésekről ír, míg a másik lap publicistái szerint ha nincsenek újságírók, semmi nem történt volna.

   Nos, az igazság akkor is, akárcsak napjainkban, valahol a kettő között keresendő…

De nézzük, mi is történt abban a végzetes három hónapban Miskolcon.

   Szeptember 25-én a Miskolci Naplóból értesülhetünk arról, hogy Miskolcon már több ezer betege van a spanyolnáthának. A júliusban Miskolcon megjelent járványt eleinte nem vették komolyan az emberek, sőt a nevéből gyakran gyártottak szóvicceket. Szeptemberre azonban kiderült: nem tréfás a helyzet. A hírrel kapcsolatban négy közismert orvost kérdezett a napilap. Nézzük, miként vélekedtek ők a kialakult helyzetről.

   Dr. Szabó Ármin, a városi tiszti főorvos szerint pontos számadat nem állt rendelkezésére a hatóságoknak a megbetegedettek számát illetően, mivel többen nem fordultak orvoshoz. „A betegség akkor súlyos kimenetelű, ha tüdő- vagy mellhártyagyulladással, esetleg mindkettővel komplikálódik. Az utóbbi napokban több ilyen influenzás esethez tüdőlob is társult, és ezek azok az esetek, melyek halálosan is végződtek. Ebben a hónapban 82 haláleset közül, melyek közé be vannak számítva a kórházban történt halálozások is, 21 esetben tüdőlob fordult elő mint a halálozás közvetlen oka.”

   Dr. Pfliegler Imre tiszti főorvos szerint a spanyol-kórt okozó bacilusokat felismerni lehetetlen, ezért nehéz megakadályozni a járvány terjedését is.

   Dr. Egri Miksa megyei főorvos úgy vélekedett, hogy a betegség nem a Spanyolországból elterjedt vírustörzshöz tartozik, hanem egy 1890-es években pusztító törzshöz, mely Oroszországban ütötte fel akkor a fejét. Szerinte a legfőbb orvosság a járvány ellen, ha a beteg ágyban marad. „A betegséget főképpen azok kapják meg, akik hosszabb ideig tartózkodnak emberek által túlzsúfolt helyiségekben. Mert − véleménye szerint − kétségtelen, hogy ilyen túlzsúfolt helyiségekben, így vasúti és villamos kocsikban,  gyárak műhelyeiben egy-egy influenzában − ha csak minimális mértékben − szenvedő egyén megfordul, ezen egyének azután akaratuk ellenére is a betegség terjesztői.”

   Dr. Venetianer Jakab a Munkásbetegsegélyező Egylet főorvosának nyilatkozata szerint, „a spanyol betegségnek nevezett járvány valósággal grasszál. … Nincs biztos és specifikus ellenszerünk a betegség ellen, és így rá vagyunk utalva a tünetes kezelésre.”

   Két nappal később a Reggeli Hírlap a címlapon követeli, hogy zárják be a miskolci iskolákat a járvány terjedése miatt. A cikkből kiderül, több iskolából is hiányoznak a gyerekek a betegség miatt. A legtragikusabb volt a helyzet az Érseki Leánynevelő Intézetben, ahol már 226 diák hiányzott, illetve a Királyi Katolikus Főgimnáziumban, ahol a 150 beteg diák között már volt olyan is, akik elhalálozott a betegség következtében.

  [lap] A lap harmadik oldalán olvasható egy tárca is, „Látogatásom a Spanyol Náthánál” cím alatt, melyben a szerző a kor humorának stílusában taglalja a helyzetet.

„Valahol künn egy Spitálban akadtam rá. Ott lakik barátaival Felck Tifusszal és a jó öreg Kolerával együtt. Bő gallérjába burkolva fogadott. Az előszobában figyelmeztettek már, hogy rövid legyek és tartsam be a spanyol etikettet.

− Olvastam a napokban − kezdtem szellemesen − hogy infánsságod itt hagyja városunkat, sőt Magyarországot is elhagyni készül…

− Ugyan kérem − vágott ő erre közbe −, micsoda őrültség! Aztán miért mennék el, mikor oly jól érzem magam itt. Na, hallja! Új divatot csináltam! Mit gondol, X vagy Y-nét nem ütné meg a lapos guta, ha ettől a Madrid − Páris − európai divattól lemaradnának? Vagy mivel mentegethetné magát Árdrágítónő a zsúron, mikor fülébe súgják, hogy − Milyen jól néz ki drágám! − Amire ő rögtön ráfeleli: Ugyan, kérlek, most keltem fel az ágyból. Képzeld, én is spanyol lettem.

Vagy Hadi Miliné mivel menthetné férjét, ki zsebkendő hijján folyton nedves orral jár a társadalomban, ha nem azzal, hogy: − Szegény férjecském! Még nem múlt el a spanyolnáthája!

És végül az a sok kabaré költő honnan merítene új témát, ha nem én belőlem. Már nem tud mondani szót, mire ne írtak volna kuplét. Fogadok, a jövő héten már országszerte énekelni fogják ezt:

…Ó, spanyolnátha, nátha…

Megkapom hátha, hátha…”

   Dr. Szabó Ármin városi főorvos javaslatára a polgármester szeptember 28-án, október 6-ig elrendelte az iskolák bezárását.

   Október 1-jére egyre több orvos dőlt ki a sorból, és úgy tűnt, a járvány megfékezhetetlen. A legtragikusabb helyzet a vasúton dolgozók körében volt, ahol is a Gömöri Pályaudvaron 230, míg a Tiszain mintegy 600 dolgozó betegedett meg. A pár nappal korában a városba érkezett Könyöt cirkuszban is tragikus volt a helyzet. A cirkusz 29 férfi, 11 nő, valamint 7 gyermek tagját a Sajón túl fekvő barakkba szállították, a legszigorúbb felügyelet mellett. A cirkuszban történt eset világított rá arra, hogy a nagyobb tömegek által látogatott intézeteket, kávéházakat, vendéglőket is be kell zárni a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében.

   1918. október 1-jén dr. Szentpáli István, Miskolc polgármestere felhívást tett közzé „Tudnivalók az influenza (spanyol betegség) elleni védekezésről” címen.

„Az ez idő szerint elterjedt influenza (spanyol betegség) járvány könnyebb esetei náthával, rekedtséggel, köhögéssel és kisebb fokú rosszullétben jelentkeznek. Súlyosabb esetekben az említett tünetek nagyobb méretűek, a láz 39-40 fokig is emelkedik, a betegek erőtlenek, étvágytalanok, sokszor erősebb fájdalmak kínozzák őket, sőt súlyos szövődmények is jelentkeznek, amelyek közül leggyakoribbak a tüdőgyulladás és a mellhártyagyulladás.”

   A felhívásban a polgármester leírja, mire kell vigyáznia annak, aki szeretné elkerülni a betegséget, valamint azt, a város milyen intézkedésekkel próbál segíteni abban, hogy ne terjedjen tovább a járvány.

   Október 2-án a Reggeli Hírlap név szerint közölte az addigi áldozatokat, feltüntetve azok nemét és életkorát. Az adatokból kiderül, egy hónap alatt megháromszorozódott az áldozatok száma. Szeptemberben 19 férfi, 17 nő és 30 gyermek esett áldozatul.

   Október 6-ra kiderült, nem lehet az iskolákat kinyitni, így a zárást október 21-ig meghosszabbították. Ennek az oka, hogy október 1. és 6. között, 5 nap alatt 27-en haltak meg, valamint napi átlagban közel 40 új beteget regisztráltak a kórházak.

   Ahogy korábban is jeleztem, az újságírók fanyar humorral (is) próbálták csökkenteni az emberek félelmét. A Miskolci Napló publicistája október 8-án „A spanyol izé − (Apró kellemetlenségek)” címen írt párt sort.

„Azt mondják, Spanyolországból jött, ezért spanyolnátha. De hátha nem is nátha, hogy olyan csúnya pusztítást visz véghez. Mindenki megkapja, mindenki szenved benne, csak az nem, aki az első huszonnégy órában belehal. Mégse veszik komolyan, a vicces neve helyett, elfojtására még semmit sem tettek, óvatossági rendszabályokat még ki nem adtak. Közben pedig hullanak az emberek, mint a legyek attól a kis náthától, így:

A beteg: Doktor úr, nagyon beteg vagyok. Láz, köhögés, nátha…

Az orvos: Jó, jó, egy kis hülés.

A beteg: Nem kicsi, nagy! Negyvenfokos lázam van.

Az orvos: Ugyan ne beszéljen. Biztosan fordítva tette be a lázmérőt.

A beteg: De a tüdőmben is szúrást érzek mindenhol. Ez nem tüdőgyulla…

Az orvos: Ördög vigye a képzelődését. Majd kap hashajtót. Egy kis nátha az egész, semmi más. Tea, aszpirin, és holnap elhagyhatja az ágyat.

Másnap a beteg tényleg elhagyja az ágyat, koporsóba teszik. Meghalt. De másnap már megkapja tőle a bajt az orvos is. Negyvenfokos láz, mozdulni sem tud az ágyban. Hívatja az egyik kollegáját.

A beteg orvos: Szervusz, pajtás. Nézd, ez a szamárság engem is elővett.

A kollega: Oda se neki! Izzadni, ez a fő. A nátha nem betegség. Nem is érdemes vele foglalkozni.

Estére meghal a beteg orvos, reggelre az egészséges. A halottmosó emberek elkapják tőlük a bajt, ők is meghalnak. A gyászoló rokonság detto. A szertartást végző pap tüdőgyulladást kap, és egyszer őt temetik. Temetésének az egész közönsége betegen megy haza, hatvan százalék elpusztul. A járvány egyre nagyobb mérveket ölt, mindenütt náthabacillusok. A szedő, amíg kiszedi a cikket, beteg lesz tőle, és nem éli túl az olvasóközönség, mind egy szálig spanyolnáthás lesz, de nem ijed meg, mert a lap népszerű közleményei között olvassa: … A spanyolnátha rendszerint enyhe lefolyású. Ha a beteg idejében ágyba fekszik, semmi veszély sincsen. A legjobb orvosszer ellene az izzadás. Ezer közül egy eset végződik halállal. Az új járványtól nem kell tehát megijedni, egyszerű nátha az csak, ami apró kellemetlenségekkel jár csak…

Az apró kellemetlenségek, ha jól megy, a temetési költségek.”

   Ugye emlékszünk Örkény egypercesére, a Végzetre, ahol a finoman illatozó pogácsa lesz mindenki veszte, aki a közelébe kerül. Nos, a helyzet kicsit erre emlékeztet, a különbség csupán annyi, hogy ez a valóság volt 1918 októberében Miskolcon…

   Októberre a város vezetése ún. járványtérképet készített, aminek alapján megállapítható, hogy hol van a járványnak a gócpontja, azaz, hol a legfertőzöttebb a város. Ennek a felmérésnek eredményeként derült ki, hogy a legrosszabb helyzet az I. kerületi Gordonban alakult ki, ahol a szűk közök apró házaiban, összezsúfolt lakásaiban fészekre leltek a bacilusok. A város vezetése folyamatosan arra hívta fel a városban élők figyelmét, hogy kerüljék a fertőzött pontokat, illetve a családlátogatásokat, melyek különösen nagy veszélyt hordoztak magukban. Kérték, hogy ahol fertőzött ember van, azt jelezzék, lehetőség szerint a lakásra piros cédulát rakjanak, ezzel figyelmeztetve a többieket, hogy a házban fertőzött beteg van, vagy volt. Akik pedig kérték, azokhoz a város ingyen küldött szakembereket, hogy a fertőzés után fertőtlenítsék az ingatlant.

   Október 7-én elhunyt dr. Tüdős István tiszáninneni református püspök, a miskolci közélet maghatározó alakja. „Dr. Tüdős István nevét tisztelet és nagyrabecsülés foglalta körül az egész országban. Amikor még nem volt püspök, már akkor is ismertté tette nevét egyházi munkássága, melynek vezérlő gondolata mindenkor a liberalizmus és a türelmesség volt.  … Nagy tudása és nagy szíve volt, tudásával hazájának, egyházának és városának tett igen sok jó szolgálatot…”

    A járvány terjedése és a naponta növekvő áldozatok száma elkeseredéssel töltötte el a helybelieket, mert úgy érezték, magára maradt Miskolc a spanyolnáthával vívott harcban. A Miskolci Napló publicistája a következőképpen fogalmazta meg elkeseredettségét: „Ha eddig sosem tudtam Budapestért rajongani, most sajnálom istenigazában vidéki voltomat, amikor a spanyolnátha veszedelme fenyeget. Bódy Tivadar az egy polgármester, meglássa akárki, hogy a fránya új betegség egy-kettőre eltakarodik, székesfővárosunk területéről. Bódy plakáton szól a néphez, s mit magyarázgassuk hosszasan, mikor úgyis köztudomású, milyen áhítattal követi a jó nép a tanácsokat. Mi Miskolcon elveszett emberek vagyunk, velünk a kutya se törődik, azért pusztulunk olyan mértéktelen arányban.”

    Ahogy az a járvány terjedéséből várható volt, a közintézmények zárva tartását október közepén november 10-ig meghosszabbították.

     1918 őszi hónapjaiban a városban dolgozó orvosok és ápolók heroikus harcot vívtak a spanyolnáthával szemben. Katonaorvosok érkezése, elkülönített barakkok, járványkórházak kijelölése jellemezte a védekezést Miskolcon. Mivel orvosság nem volt a betegségre, az egyetlen hatékony védekezésnek az elkülönítés és a fertőtlenítés számított. Az orvosok és a város vezetői abban bíztak, ha lokalizálják a fertőzött gócpontokat, elkülönítik a fertőzött betegeket, és fertőtlenítik a fertőzött helyeket, lassíthatják és meg is állíthatják a járvány terjedését. A spanyolnátha legtöbb áldozatát Miskolcon szeptember és november között szedte.

   A spanyolnátha az irodalmi élet szereplői között is szedte áldozatait. A Miskolchoz kötődő Kaffka Margit is a járvány áldozata lett. Kaffka Margit 1902-től volt a miskolci polgári leányiskola tanára, aki 1918. december 1-jén hunyt el spanyolbetegként. A Miskolci Napló a következőképpen emlékezett meg a kiváló írónőről: „A magyar irodalomnak súlyos veszteséget jelentett a hír: Kaffka Margit meghalt. Az újonnan megalakult Vörösmarty-akadémia és a többi költő- és tudóstársaságok, amelyek magukénak vallották, és akikhez munkáival, működésével a kiváló írónő kapcsolódott, átérzik a veszteséget, amely a magyar írásművészetet azzal érte, hogy egyik leghivatottabb művelőjének kezéből kihullt a toll. Mi, miskolciak, talán még jobban érezzük ezt a veszteséget, mint azok, akik a nagytehetségű költőnőt csak irodalmi működéséből ismerték. Hisz pár éven át hozzánk tartozott, közöttünk élt, tanította a fiatal leánynemzedéket, s úgy gondolom, hogy akik az ő kiváló lényének ezirányú tevékenységében részesültek, azok számára is örökre felejthetetlen maradna Kaffka Margit még akkor is, ha tisztán csak pedagógus lett volna az ő gazdag és sokrétű szellemi tevékenységének.”

   A spanyolnátha Miskolcon 1919 elejére lassan „visszavonult”, a városban megszűnt a járvány, de emléke örök sebet ejtett az itt élőkön…