Ithakában ma nincs tanítás.

A vének ajkai összeforrtak, húsuk szerelmeskedni akar a tűzzel,

csontjuk kagylókkal akar társalogni egy hullámverte

partfal tövében.

Az ifjak nem gondolnak a nászéjszakára, de a bölcseletre

vagy a dárdavetésre sem.

Csupán a kérők zabálják életükből az utolsó éveket.

Az áldozati állat arcában Pénelopé

saját kisírt szemeit látja. − „Kész már a halotti lepel?”

Göröghonért!… Tenger… Trója…

                                                      aztán csak hullámmoraj.

                                                            (talán hullámsír?)

Még hazatérhet és…

                                 „KÉSZ MÁR A HALOTTI LEPEL?”

 

                                    Énekszóval keverednek a lakoma ocsmány zajai.

 

Pénelopé Télemakhoszra emeli tekintetét: „Ilyen volt ő is.” − gondolja.

                                    („Éjszaka visszafejtek még egy sort!”)

A nők ruha helyett vitorlát csavartak

habkönnyű testükre.

VITORLÁK! VITORLÁK!

(Már húsz éve vitorlának néz minden felhőt.)

 

Távolabb…

 

Fénylő pontok az éjszaka egén.

− Szentjánosbogarak −

Most mozdulatlanok,

és nem hallani zümmögésüket.

Odafagytak egy arcra.

 

Titok

 

Összetört lombik az ég.

Alakváltó felhőfoszlányok: Isten genetikai kódjai.

Kibogozhatatlan

                           láncszerkezet.