Kopogtatjuk a gereblye végével, ami megmaradt, máshol hóvirágok, bezzeg itt még hó, keletet hallgatunk, ha időjárást, északot hozzá; de inkább koszos jégkupac ez itt, hiába, évről évre nagyobb fenyősűrű óvja a naptól az aljnövényzetet is, bújhat a hó.

 A lányom szerint télen minden összement, legfőképp a bringája — furának érzem a mosolyom, a gyerekség megy össze benned, kislány, tartson még, hát megkergetem, ahogy telik.

Összegyűlünk, mindenki arrébb mozdít valamit, nagyapáék értik a sorrendet, apa erővel toldja; szikkadjon ami alatta, mialatt óvjuk ezt itt, évről évre bizonytalanabb bújásainkat.