Nématáj

 

Morféma-völgy,

fonéma-táj,

kohéziót fon Nématáj.

Falu fölött

az ősi vár,

míg csendbe roskad, rút, sivár.

Nyelvem hegyén

a Szóalak,

lakói benne játszanak:

„Körülbelül

öt ezrede,

a népünk Hangból jött ide,

ajak lezárt,

a toll kapart,

most gyártmánya nevet kap: Art.

Jelen: betű,

jövőnk aszály,

hiába vet tovább a száj,

hisz boldogan

tenné ma Bájt

semmivé a fonéma bájt.”

 

 

 

ragoz

 

Fiú-seregben kajtat az öröm;

farokcsóvámnak fenntartott pokol;

tinédzser playboy-poszter a köbön,

kan-társzáron nyelvtant magol.

„Tanár Úr, kérlek, még egy kamasz,

Aztán már a tied. vagyok.”

Nem mondom, hogy nem nagy ravasz.

„A nyelvet végre előadod?”

Elszólásom rajtötletét

hizlalták az elmúlt hetek.

„Ha gondolod, egy ötösért

előtted is öltözhetek.”

„Kösz, ne. drága. Állmodoztam.

Inkább azt mondd meg nekem:

ikes igék ragozása

e per egyben k vagy m?”

„Hű, ezen még gondolkozok.

Mit mondjon egy harisnyalány?

Masztizom vagy masztizok?

Belém kéne verned talán.”

Vajon megérné? Kinn a téren...

És hol dolgoznál, te barom?

Muszáj hagynom, hogy lelépjen

és megússza szárazon.

 

 

 

Ars poén

 

Kell soronként egy poén,

bármiféle vicc belőlem,

ringatózzam művemen,

mintapók a tó vizén.

 

Kell a ritmus adta báj:

jambusokba dugva szellem

szájbarágja dörgedelmem:

Olvasó, jer és zabálj!

 

Kell a komoly gondolat

rejtve pajzán szó alatt —

versem ne pusztán szöveg legyen;

 

olvasónak ófalat

és modern egy sróf alatt,

mintapince jó helyen.

 

 

 

Szobakilátás

 

Már tudom, ki az a Kelemen Anna.

Aktmodellekben soha nem voltam

otthon, de még csak vendégségben sem.

Doktoranduszi ösztöndíjam csak kollégiumi

szobákat engedélyez, olcsó albérleteket, bokrokat

a pályaudvarok és könyvtárak beszűkült látóterében,

mérgező kipárolgású tiszafák lehúzó akaratát, melyek

után az ember tárcájában még marad két fél vodka

a reggeli gondolatok felfüggesztésére. Többcsillagos szállodákat

eddig csak kívülről láttam, többnyire tévében, bár egyszer

összefutottam egy közismert énekesnővel Pesten, a Rákóczi út egyik

önkiszolgálója előtt, míg egyik bent vásárló

barátomra vártam, és bár kívül voltam,

szerettem volna ön

kiszolgáltatni magam, de a nő bement, előzékenyen

kinyitottam az ajtót és ő bement, folyamatosan

beszélt a mobiltelefonján, nekem még csak nem is biccentett,

amiért felvillantottam előtte az ön

kiszolgálás könnyen elérhető

lehetőségét. Bosszúból egyfolytában

a seggét néztem,

a sárga nadrágba, videoklipekbe, meg férfimagazinokba bújtatott, és most a sor fintoraként

orrom alá dörgölt segget, mely kihívóan tárgyalt az üveg másik oldalán,

kéretlen riszálta magát —  na nem az én kedvemért, hanem

megszokásból, a színpadon eltöltött

évek velejárójaként elsajátított közönségmegőrjítő mozdulatokat

panaszolva, amivel lázba hozta a nyáladzó

karzatot, aki csak bámultam az előadássá avanzsált ön

kiszolgálást, míg a nő ki nem szabadult a látóteremből, hogy a bolt

más termeiben is hasonló gondolatmenetet ébresszen a látó

gató férfiakban és nőkben. Hogy egészen pontos legyek, gond

olatmenetet csak a nőkben, a férj

fiakban inkább ondolatmenetet készített elő a pár perces ön

kiszolgálás, mint a bolt előtt álló közönségben is, aki

még akkor is az elő

adás folytatását vártam, mikor az egész napos levéltározásba

beleéhezett barátom kilépett az ajtón, és átnyújtott nekem

egyet az imént vásárolt zsömlékből.

Doktoranduszi ösztöndíjam csak üres zsömléket engedélyez,

akár egy hétig is elálló szeletelt kenyereket, töm

egebédeket a minden ízében Vegetáló egyetemi menzán,

babkonzervből kinyert gyomorpanaszokat, melyek

után az ember tárcájában még marad két belépő

a legközelebbi nyilvános vécébe. Többfogásos étkezéseket

jó ideje csak messziről láttam, többnyire tévében, bár egyszer

a konzulensem meghívott egy szakmai ebédre, melynek köszönhetően

sikerült elkésnem a következő órámról, ahol pl.

uszfeladatot kaptam emiatt, így az étkezések mellett

az alvást is hanyagolnom kellett több napon keresztül.

Végeredményben mégsem panaszkodom, a mi

szakmánkban elvárás a vékony testalkat, hogy minél több

férhessen el belőlünk a lev

éltárban.