Vers, telefon nélkül

A remény gyalog és mezítláb. Meg se
indultál, de ő már megérkezett.
Fogadnunk kell őt és támogatnunk.
Hogy el ne essen. Lába kisebzett, de ő
csak megy, szakadatlan. A legvégsőkig.
Hogy te elindulhass.

Reggeli vers

Mihez kezdesz
egy őrangyallal, aki reggel,
mialatt te kényelmesen
kávédat szürcsölöd,
és a világot rendezed, amit
tegnap összekuszáltál,
lezuhan az égből, erkélyedre
toccsan, végleg elterül.
Először azt hiszed, hál' istennek,
nem ütött agyon.
És aztán?


Bolhapiac

Vasárnap van, a postás a sárga
gyerekkocsiban elmarad, a bolhapiacon
bukott angyalokat árulnak, és aki

most nem szuszog, dicsőt lát elvonulni,
mi inkognitóban marad. A déli verőn
egzotikus üvegek, a szélben zörrenők,

könyvek, halászhálók, ikonok,
gránátszilánkok, egyenruhák, és az
a csodálatos érzés, hogy mindent szabad,

ami tilos, de szörnyű minden képmás, és
a magunk szomszédsága, hát megyünk át
hidakon, csak hogy magunkkal ne

találkozzunk, és a múzsák, a múzsák
tehetetlenek, mint valami emigránsok.


11.32-es vers

Valami hiányzik. A holló talán,
a néma kiáltás. Ne boncolj tovább,
kedves, ha mégis túlélnél és ne
légy a bölcs középpont. Kívülrõl lásd
magad. Ne menekülj a zongorába,
értsd meg a halált, vagy legyél a pereme,
a mindenkori magyarázat. Tél, hótalan.
Kend zöldre ajkaid, hogy lássalak,
kackiámat kékre vagy lilára.
Csinálj belõle örök szeptembert. Tárd
szét lábaid, hogy íróasztalomat lássam.
A szomorúságot fesd sárgára, úgy talán
megértem. Acélállványok merednek
az égre, nem bitók, tán megúszom ma is.
Nemeden szópára, lehelet megszegik.
Tempósabban, Liszt! Érik a halál,
kéj, visszahozz.


Köd

Minő öröm ebben a ködben szárnytalannak
lenni, így nem ütközik az ember semmibe
amit éppen elhelyeznek az illúziók

múzeumában, itt. Valahonnan felülről
hangokat hallasz, de látni nem látsz semmit,
amibe ütköznél, hisz te szárnytalan vagy,

szegett.


autóút

fenyőszag.

mintha már jártam volna itt, de fogalmam sincs,
mikor. a képek, úgy látom, ugyanazok.

a falu rendőre most is a falat támasztja,
iszik és izzad. vagy fordítva.

az ökrös szekér a templom előtt fordul meg,
visszajön, hogy aztán ismét ugyanott
forduljon vissza.

és a csöveket is még mindig éppen most fektetik.

cseppet sem vénebbek a vének
és a gyerekek is ma mennek először iskolába.

ugyanott lépnek ki az erdőből ugyanazok
a gyógynövényárus asszonyok, és kuncognak
megint, mint egy épp lefulladó motor.

ugyanúgy pózol a csapos
és a felesége ugyanazt a cikket falja ugyanabból
az újságból.

senki idegen nem telepszik a faluba, de el sem
megy innen senki.
a postán is ugyanakkor megy fel ugyanaz a hang

és holnap napfogyatkozás, amióta a világ.

a halottat is épp most viszik ki a házból,
a juhok épp most kelnek át a hídon.

türelmem határtalan, mégis.
mégis, mi legyen vele?
ezzel a kedélyességgel mégis mi legyen?

[lap]

Galambos vers

A galamb szó, ami most éppen eszembe
jut, mert már reggel esik, szóval a galamb
szó indítja e verset, melynek ritmusa

a kávégépéhez mérhető,
és azt a veszélyt rejti magában,
hogy valami olyasmit értek a galamb szó

alatt, ami nem is létezik, és hogy el
ne felejtsem a szót, kihúzom a galambot
a bevásárlócéduláról és kitolom

őt a középpontból a szélre, ahol
bár a galamb el nem tűnik, de egy olyan
galambbá változik, mely távol áll

mindentől, amit én róla gondolok.
Ugyanaz érvényes, gondolom, miközben
a menny erkélyajtaja akadozik, egy

narancsra, de miért is változtatnék
át egy narancsot naranccsá, ha az
most épp egy galambbal sikerült.

Ugyanezen megfontolásból, mert
a véletleneket én nem zárom ki, s melyek
hatalmasabbak lehetnek minden szavamnál,

elfogadom a fonott széket is, ami
önmagában a vers lekerekítettsége ellen
szól, és ha még egy cigarettáról

a mambó szó jut eszembe, vagy
a homokozó, vagy Luise, ez minden
galambot érintő képzeletet fölülmúl,

és akkor felteszem magamnak, miért
is kell elképzelnünk valamit, ami már
akkor véget ér, amikor még el sem kezdődött,

talán mégsem vagyunk csodagyerekek,
hanem valami seggfejek, kiknek szemét
egy galamb kell felnyissa.


Mindigugyanaz

A saját verset is kirabolni,
és elcsenni a reggelt,
amitől oly sokat remélünk,

a Dóm teret, mint valami
egyezséget, Van Gogh nevét,
a kitörés honvágyát,

a napot, mely az
igaztalanokra is süt,

minden egyes szót,
mely a szépre rést nyit,

régi fényképeket, melyek
az utódokat igazolják,

és a zseblámpát is, hogy
még a legeldugottabb zugra
is fény derüljön,
elcsenni mindent,
elhordani,
ami még hasznos lehet,

míg semmi sem marad,
csak a szavak, semmi sem örök,
mivel kezdenénk
valamit is?


Mítosz

Egyszer csak
hánynom kellett,
berohantam hát
a legközelebbi közvécébe,
de amikor megláttam
azokat az ideológiai társításokat
a falakon, elment a hányástól
a kedvem. Kint végeztem el,
egy fához dőlve. Micsoda
disznó, mondta egy
úri hölgy, közvécéink is
vannak, nem tudtad?

[lap]


Villon a mennybe érkezik

tisztelt bizottság
kitűnően érzem magam

mintha újjászülettem volna
amíg ideértem az angyalszárnyak minden

tudatomat kirázták öt teljes hetet vártam előírás
szerint koszos lépcsőházakban fűtetlen termekben

folyosókon végül beengedtek a hátsó lépcsőn
a személyzeti ajtón

egy bizonyára nyolcadrangú szent
egy kétemeletes újbarokk felhőbe vitt

ahol nemkívánatos földi dolgok után kutattak át
kifordított lelkem legmélyéig

egy csuklyából mint valami hangszóróból
a tíz parancs szólt szférikusan

tízszer tíz hosszú szárú kardvirággal
lelkiismeretesen kitöltöttem minden kérdőívet

amikor elhagytam a fürdőt lecseréltem
szaglásomat egy széles karimájú glóriára

minden ágynál nagy esernyőkön peregtek
a pokol kilencedik körének jelenetei

mindjárt öt csillár fedte fel első álmomat
amiben véletlenül a kövér Margottal beszéltem

a mirtuszliget híres oszlopcsarnokába nem
léphettem be mert túl rövidek a szárnyaim

az időjárás-előrejelzési hivatalban jót mulattunk
dobhártyánkból zacskókat csavartunk

jobbszememet felajánlottam lencsének
az örökkévaló isteni teleszkópba

a másikat önként adtam
saját boldogságom teljességéért

uraim őszintén csodálom ezt a mennyei rendet
éppen ezért jelenlétem csak tévedés lehet

kérném önöket gondolják meg keménykötésű
csavargó én mind e sok jóba egyszer
                                                        belerokkanok


Helyzetjelentés

1
Őrangyalaink elhagynak lassan
– elegek ők maguknak.

Némelyek, unottan és angolosan
a hátsó kijáraton távoznak,

a többiek, nagyvonalúan,
még adnak gyorsan egy interjút,
hogy eltűnésüket hihetően megmagyarázzák.

Hogy aztán nélkülünk mihez kezdenek,
ki tudja.

2
Talán köztük is hatalmi harc
tört ki, a hierarchia végett,

és egy napon majd
elnézésünket kérik,
hogy nem érnek már rá

kicsinyes gondjainkkal, reményeinkkel,
rémálmainkkal és a többivel törődni.

3
Bizonyosan vannak bukott őrangyalok is.
Kegyetlen a büntetésük, piti a munka:

velünk kell törődniük.
Csoda hát, hogy a nagy üzletből

kimaradva, minket annál inkább
utálnak, és a halálunkat kívánják?

4
De bizonyosan vannak örök menekülők is
köztük, kik félnek, hogy valami beéri őket,

vagy kedves őrangyalok, a középső
emeletről, akik megmutatják,

hová tetted a fésűdet, vagy a gyerekkorod,
vagy egy rég elfeledett szavad,

vagy kopott, vézna őrangyalok,
akik folyton vedelnek és békésen, bambán
vigyorognak rád. Őket két-három cigivel

vagy egy ötmárkás érmével könnyen
lekenyerezheted,

vagy őrangyalok, kik kivándorolnának, csak
nem tudják, hova, mert minden vidék

zsúfolásig van velük,

vagy őrangyalok, kik megölték maguk,
mert nem tudták, hogy ők halhatatlanok.

5
Egyetlennek mégis lennie kell,
az utolsónak talán, mindegy, hogy

bukott vagy kegyben van, netán
csak megtűrt, aki az ürességet nem olyan

óvatosan fejezi ki, hogy a végére
felszívódjon a tartalma is.

[lap]

Coco siratása

meghalt a kanárim
három-négy napos gyászt rendelek
el a szobámban
zsenge kenderleveleken fekszik hát
Coco a jó barát
még fel sem fogtam
a nagy szerencsétlenséget
egy dalba fulladt bele
vagy csak egyszerűen megállt a szíve
örökre
amikor meglátta a macskát
de az öngyilkosság esete sem
                                              kizárt
hölgyeim és uraim ezennel tudatom
önökkel hogy a temetés pénteken három
órakor lesz itt a pince központi boltíve alatt
akik ismerték őt jól vagy csak futólag
vagy egyáltalán nem
elbúcsúzhatnak tőle
megadhatják neki a végtisztességet
ne hozzanak kérem virágot
se koszorúkat
tartózkodjanak a részvétnyilvánítástól
és a diszkrét kézfogásoktól
hagyják csak fent nyugodtan a kalapjukat
bölcs mosolyukat
de egy néma perc erejéig
nyissák ki kérem gondolatban
a világ összes
kalitkáját


Iránysáv

Minél jelentéktelenebbek
a határok, annál fontosabbak
az alibik, főleg, ha más
időzónába kell átlépni. Ez

a reggel, mely be sem vándorol
és nem is emigrál, műanyagfóliákba

csomagolja az eső architektúráját,
fóliákba, miket valaki ott felejtett.

A füstölgő szemétdomb mögött,
ott, ahol a posztmodern a halálos
csend tökéletes stílusára vált,

nyoma vész az üldöző és az
üldözött melankóliájának.

Az örökség
hitkérdés.


Magasröpt

Becsődölt a Styx is. Charon
átállt a konkurenciához.
Ez így nem mehet tovább.
Mégiscsak lennie kell,
a halál előtt, egy emelkedettségi
érzésnek. Lennie kell.
Manőverezik a repülő, bekapcsol
a hangszóró: lezuhanunk, valakinek
még hozzáfűznivalója, a félelmen túl?


traktátus a virágokról

bármikor megtörténhet.
hogy mi is? nem tudom.

én, a magam részéről
virágokat termesztek. a virágok

mégiscsak virágok. egyrészt.
másrészt holnap is azok.

illatuk, akár zsenge, akár átható
vagy fanyar, sosem célzás, legkevésbé
sem kellemetlen. a virágok hát
nagyon a kedvünkre valók.

kihalnak, ha nincs elég fényük,
majdhogynem jámboran. vagy
látott már valaki lázadó virágot?

világnézetileg a színük
tárgytalan.

véletlen az is, ha egy virágkehely
átlóg a határon. ez fontos. sőt,
bár ezt nem állítottam, döntő
jelentőségű.

mi is lenne a boldogság vagy a szerencsétlenség
virágok nélkül?

a türelmükről egy szót sem többet. nem
alszanak tárgyalások alatt, sem a születésnapi

asztalon. sosem okoznak bosszúságot, mindegy,
hogy egyedül lépnek fel, vagy tömegben.

ezek hát a virágok,
igen tisztelt hölgyeim és uraim.

időnként persze csiklandozzák a halottak
orrát. de ez még azon keveseket sem
zavarja, akik ezt észreveszik.