






A kék boldogabbá tesz. Pár napja jobban szeretjük a kéket. A színed. Ne gondold, nem fiús. Sárgával főképp. Akár a tenger. Szeretnénk kék palástot adni, indigókéket. Kék bálnát, kék madarat, vizet, eget. Beborítanánk vele, amikor fázol.
Üzented, reméled, el tudsz jönni.
Sokszor kell elindulni, míg jó helyre érünk. Ahol vagy, a karokon, jó lenni.
Olyan természetesen, ahogy a pipacs piros, a búzavirág kék.
A mesebeli kislánynak volt egyszer egy kékfestős ruhába öltöztetett babája. Amikor az anyukájához akart bújni, számolni kezdte a babaruha fehér mintázatát. Mire elfáradt, elhitte, hogy ott van, aki hiányzik.
Most sokan számolunk fehér mintákat. Fehéret a kéken, kéket a fehéren, számolunk. Számoljuk jöttödig.
Kiszámolunk, párban állunk, majd körben, ahogy a kislányka a körjátékban. Egyik fonott copfja végén piros, másikon kék szalag, hosszan nyúlik, ekkorára is hosszan nőtt. Egyszerre lebben. Lássuk, ki lesz a párja. Kezében pipacs, forgunk, gyorsulunk, a szál elmosódik, kör lesz, egymaga, pipacs, piros, pipacskör, forgunk, piros, kék, kiforgunk, ki a körből, kiszámoljuk.
Olyan természetesen, ahogy ott van, aki hiányzik; ahogy a piros pipacsból akár kék is lehet. Olyan természetesen, ahogy a jó helyen vagyunk.
(Elhangzott 2010. február 15-én a kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza Jótékonysági Gáláján.)
A képsorozat a kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza Jótékonysági Gálájára készült.
Vass Tibor: A pipacsom egész nyáron tudta, hogy a szív páros szerv, és hogy ő a kertem legpajzánabb névelő növénye, ezért volt bátorsága Anita kék tornacsukájában átvészelni a nehéz napokat I-VI. Elektrográfia, Hernádkak, 2010. február 10.