…jó a világ végéig egy erdőben elbújni…
                                                              Kispál és a borz

sminkes pamacsok, elejtett vattagumók,
szemceruzák, szájfény, rúzs,
az út beléd halad —
(kiélt színésznő a tükör előtt szorong,
eljön-e újra, othelló szagú szél)

a vár hátánál vadalmák, melyik a legszebb,
a molyhos, a homoki tölgy, vagy az a
csipkebokor… széthagyott, elhordott,
régi kucsmák, fejvesztve menekült idő —
felülről nézve minden más

egy lábon, a határkövön,
mint egy akrobata,
vagy egy ország, ki nem
járta ki az ugróiskolát —
a csúcson kilátót tervez egy srác,
ha a bokrokból előbújik, mint
egy vadkan trappol, vagy mint
tányércsörgés vasárnap…

(vajon hány terv fekszik mérnökök
íróasztalán, hány megvesztegetett
jelen jön még, hogy elbukjon)

termoszban tea, tájkép
sajttal, kiflivel,
forrásvíz flakonba haza —

a természet borított ki kukát,
apollólepke, párduccincér, meg egy
kopasz kukac, egy szalamander és
azok a batikolt angyalszárnyak
és mint a puf koncerten a pecsában,
sörösdobozok, műanyag pohár,
amit a nokiáddal lefotóztál —

az autóban régi kazetta
alice in chains
mint traktor a feketeföldet
szántja az estét reflektor —
valaki néz, valaki figyel,
sötét sár az éj, takarója
őzikés, teste avar —