Mondj imbolygást, hiszek neked.

     Feltűnsz, megtapintom ahol, legyen nyoma, hogy ott, szórjam a porcukrot, újsütetű szavak szótárát tegyem a polcomra, portalanítás után, ahogy kellene.

     Több sütőpor kellett volna, duzzadjon nagyobbra, legyen látványos, tűnjön fel, barackíz nélkül is ragadjon, szaggatás közben se legyen nyomorék az alak.

     Tétován ide-oda, ódátlan a hangulat, hiába rikít bele a nem rejtett bordó harangalsó, színek kellenek, nem tudom, hogy neked a szőke vagy a vörörs, újra vörörs sikerül, nem tudom máshogy ezt sem.

     Folyamatos imbolygás ez, rosszul tűnik fel előtted, imbolyogsz te is, ringatásnak tűnik a szédülés, izmok tőlem független akaratlagos tevékenysége, megtapintom magamon, hol a nyoma, minek rajtam hogy kellene.

     Kellene tudni, ahogy más és másfelé görbedsz, hogy miért szabálytalan a sövény, akár a várudvaron, imbolygó, le-fel hullámzó, keresem benne a szabályosságot, szabály, hogy elhúzódom, tárva pedig, hihető a sütőporszagú szám, ahogy szaggat a látvány.