Szép undor

Mit nekünk már a testiség
Amikor a test is ég?...
Kellemes haldoklás,
Csinosan oszlik a holt
S a vélemény meg.
Látod, milyen szép a halál?
Lábad közül már senki se kiabál.
Ne tiltakozz, eszem!
Véres húsodból eszem.

Schiele, a festő

Neki nem kellett fal luka,
Csupán homeostasis fallica
Fordult a nők nyers inába
Mélységet keresve hiába.
A szerencse forgandó, kérem!
Kiszúrt kuszált szemérem.
Pedig csak szeretett:
Buznyákolni
Grenadírmarkolni
Ecsetbelőni
Szecesszionálni
Klimpampampírozni
Pocsogányolni
Dörzsölődzködni
Krampampulizálni
Besztercenaszódni
Kézbefircantani
Pacsibahengeredni
Farkolapuncorászni.
Dehát fiatalvolt,
Huszonnyalt nyolc,
Ne valamitéljük el.

Mivégre?

Nem vagy megváltó
Nem vagy Marius, sem Sulla
Csupán egy önmagad meghágó
Kéjsóvár, felizgult hulla.

Fortuna interruptus

Aki sokat gondol a halálra
Olyan mintha folyton maszturbálna
Mert az emberi sors legvégül
A halállal kielégül.

Akt is, akt us

Pucér sirályok, ledér ibolyák,
Örömtelen örömlányok
Combjai közül kikandikáló
Penészvirágok.

Vázaarcú nő
Kaktuszlábú férfi
Nagyra tátott testtel
Tobzódni nem restell.

Volt vagy nem lesz családod
Szemedben hordod halálod.

Jaj, most egy limerick kéne

Volt egy festő
Osztrák anyás
Arca rettentő
angyalpatás
Mestersége a ráhatás
Szeretett nőt, férfit, magát
Epedve várta a halált.
Zsibbadó női testekre
Mindig saját halálát festette.

In memoriam E. S.

Miért oly sárgák a lombok?
Szőke széplányok, bolondok
Ecsetbemászó képű koboldok
Széttépett arcú rongyok,
Testnedves földön varangyok
Ma értem szólnak a harangok.

Modélia

Modellt keresett ő,
Egon Schiele, a festő.
Hozzáhajolt akkor egy utcanő,
Két melle kemény volt, mint a kő.
Szája kifestett, hóna beretvált,
Széttette lábát, komoran megállt,
Majd mondta: Na, ni, te festő Schiele
Egon, cseszdmámeg, ehun fessíl le!

Nem fáj szerelem

Szétgurulnak előttem a szavak
mint szakadt gyöngysorról
lebuggyanó
gyöngyházbogarak

Ne szólj, szám,
nem fáj szerelem
mennem kell,
most eltemetem.
Siratófal alatt
siralomvölgy hasad
hajnal pirkad
hasam alatt.

A zápor előérzete

Jön a nagy felhő
ijedt madár rebben
a város már nem elég,
mennydörög az ég,
maradj hát csöndben.

Innen föntről mindent jól látok
lemosnak a zuhogó álmok
fájdalmam elébed röppen
bentmaradunk örökre
a ködben.