„hát ide engedhettél volna egy kis vizet, nem sértődnék meg, mondja az egyik szomszéd a másiknak, egyik se én vagyok. másik se hederít rám, szerencsém van, egy nyolc részből álló nádszövet-sornak köszönhetően nem látszom nekik, vagy csak úgy vélem, hogy nem, hogy nem tetszem át, hogy sziluettem a nyolcrészes soron át csak kikövetkeztethető. ülök, csere-játékom játszom. egyikük locsol, a véletlen cseppekért cserébe másikuk a fűszernövényére kér vizet, engedhetett volna tényleg. enged. lehet, hogy látnak.
a fiam idéntől egyedül nyírja a füvet. nagy lett, a fűről is beszélek. készítem neki a kábelt. innen a héthatáron, egy harmadik szomszéd nem kapcsolódik a locsolásbeszélgetésbe, vendégeket kísér kerthátjába épp, felém közelednek, a cseresznyéjére jöttek, érik a cseresznye, remélem, ne-kik se látszom a szövettől. hét hangot számolok. egy vendég létrára mászik, a tekintet átlendül a szöveten, megbámul, ahogy a kábelt készítem, s ahogy a fűnyírózajban már ezt a szót írom: nyolcadik. rámcsodálkozik. köszönni nem köszön. magához húz egy ágat, ami kettőnk közt takart. átkukkol. csak hernádkakon lehet így mondani: átkakkol.
június 18. előtt nem lesz kukacos a cseresznye, mondja apám, s látom magam előtt: cseresznye@junius18.hu. a fiam füvet nyír, s rá kell jönnöm, hogy vág, mert nyírni ollóval lehet. a fűnyírónak meg kése van. kései a cseresznye, ami 18. után lehet kukacos. kontrollzét nyomok, hogy a formázás a címből nyolcadjára eltűnjön. a cseresznye@ szép állat, úgy mutat a gyümölcshúsban, mint tüdőn a tartalék gümőkór, csak szakértő szem látja, menthető-e még. ki nyír, ki vág, az eredménynek egyremegy.
egy vírus meg tudja oldani, hogy ma megkapjam, s 18-án nyíljon. hogy lappangjon, s akkor kezdjen terjedni. ide engedhettél volna egy mélt, mondja majd a vírus, nem sértődnék meg, mondja nekem, tehát az egyik én vagyok. ideengedem. terjedem.
nyitva hagyom a gépem nyolc órára, kémtelen vagyok, kontroll és kontrollzé nélkül jönnek a levelek, kerthát, szomszédok, átlocsolások, -tetszések, -látszások. át- meg átkakkolások. érne egy csere-esznye, ha esznyének mondanánk, amikor vége. érne egy visszadobás a netnek. hogy csereként ő ülne végig a kispadon, locsolhatnék be neki, át, a fű-szernövényeire. beolvashatnám neki a kakolást. hogy lépnék, ha csak egy fokkal is, feljebb, kukkolhatnék át a szöveten, húzhatnék magamhoz egy ágat, ami korábban még takart. kémtelen, kelletlen, a kerthátamba épp, nem látszom az idegszövettől.
beszoptam egy vírust, mondom, ha kapok egy átlátszó levelet. beszoptam megint egy légyottot, mondja a net, ha társul hozzá egy áttetsző e-levél. nyolcadik utas, meghalál.
képzavar jő: egy vírus átfesti fölöttem a szomszédeget. szpemzlivel keni, vágja: az ílevél kukaca legyen veled. két szpem jő. egy szpemela anderzen műmesés ímell, viagrát ajánl, aztán köhögésre pár szem orvosi szpemetefű-cukorka. hát ide engedhettél volna egy kis vírust, egyik szpemem sír, a másik netet etet.
kell egy tartalék a netből is. készleten legyen egy szignálatlan szpem, vagy legfeljebb egy így jegyzett: