Ahogy megyek fel a ▲ hegyre, még alig 14, a Csaba utca — nedves avar a lábam alatt. A Martinovics-, később Kopaszhegy — szegény, kinek vétett — üres, mindig szeles tetején. A síkos fű, kergetőző kutyák. Macskakő. Kocka ■ kő. Lefelé szánkózunk az Alma ◙ réten — hol van az már. Így kerek.
(Szöveg: Hoffmann Márta; Kép: Gábos József)