Minden mindenbe belelóg, szokta mondani Turczi István, és valóban: a költő az íróba, az író a műfordítóba, a műfordító a főszerkesztőbe, a főszerkesztő a könyvkiadóba, a könyvkiadó az irodalomszervezőbe, az irodalomszervező a tisztségviselőbe, a tisztségviselő a világutazóba, a világutazó a férfibe, a férfi az apába, az apa a költőbe… a nyomtatott és online interjúk részletei a Petőfi Irodalmi Múzeum Gáspár György által készített életműinterjújának szerkesztett változatába. Ebből született e könyv, amiben, Tarján Tamás szavaival élve „a kortárs magyar irodalom hiperaktív all round sportembere” a szerkesztő jóvoltából egy fantázia és fúga főszereplője; az életműinterjú vezérszólamában és a nyomtatott, illetve online társszólamokban hol a kottahűség precizitásával, hol az improvizáció nagyvonalúságával mesél kezdetekről és végzetekről, parnasszusi magasságokról és hádészi mélységekről, fontos utazásokról és még fontosabb maradásokról, mesterekről és tanítványokról, egyszóval életről és irodalomról, leginkább irodalomról, pontosabban — hogy ismét őt idézzük — a világ nyolcadik csodájáról, a magyar versről.
A személyes vonatkozásokon túl betekintést nyerünk az elmúlt három-négy évtized irodalmi-kulturális életébe is, amelynek Turczi István elismert alkotója és megkerülhetetlen karaktere. Egyszerre alakítója és tanúja, általa és vele közelebb jutunk egy szinte folyton változó korszak megértéséhez, és talán ahhoz is, miként lehet az életünknek önkényes keretet adó falánk időben a szellemi-lelki és fizikai tér módosításával homo ludensként autentikus létezésben lenni — legalább az első hatvan évig.