Egyetlen kimerevített fekete-fehér képkocka miatt néztem végig. A hídon álló lány kevésbé nyűgözött le akkor még, mint az éjjelben a Szajna. A híd és a víz hatott rám, nem az a lány, nem a férfi. Igen, egyetlen „képek” hatnak, néha szürkék, máskor színesek: anyu zöld-fehér virágos ruhája, újszülött lányom felhúzott, kissé kék lábának talplátása, férfikéz ere. Ezek tartanak, végig, nézek miattuk.

   Boldogabb-e, akit Eduárdnak hívnak, Holubánnak esetleg Enjikmének. Boldogtalanabb a Gábor, Ervin, Emma? Adéle, a lány a Szajna fölötti híd peremén „valami hibát akar elkövetni”, boldogtalan; puha, kellemes látványú fűzős fekete vászoncipőjében csúsztatja a lábát a biztos felületről. Megállítom a filmet, nézem hosszan a posztót, a kimerevített kép a nagyképernyőn a felborzolt szövetszálakat is látszóvá teszi. Fején sapka — óvja magát a hidegtől, miközben ugrani készül, hidegvízbe, amitől a késdobáló Gábor menti meg, magának. „A kudarcon nincs mit magyarázni”.

   Gábor örülni is némán tud, szenvedni is. Egymásra találásuk nem is a férfi-nő, inkább a két fél egymásra találása, úgy, ahogy a legsejtelmesebb: testiség nélkül egymáséi. Szeretkezésük a késdobálás, a mandalára emlékeztető forgótányéron Adéle testhelyzete a biztos kitárulkozásé, bizalomé. Kiteljesedésük a pályaudvari jelenetben van, amikor saját kedvükért játsszák a késdobálást, nézők nélkül, öngyönyör.

  A kép helyett ebben a részben a hang dominál, Adéle túlzás nélküli sóhajai a Gábor szemhunyorgásaival sem tűnnek soknak. Ikerképei egymásnak.

    Mintha egyek. Az „ikerlelkek” létezését 2500 éve írta meg Platón, Lakoma című művében egyik szereplője a szerelmet dicsőítve elmondja, miként választotta két ellentétes félre a lelket Zeusz. Ez a két fél azután szüntelenül egymást keresi a földi létben.

 Tehát ez az, amikor a maga másik felére talál rá valaki. Ők a Jó szerelmesei, a szerelem célja pedig a Szépség „nemzése”.

   Együtt mindenben szerencsések, ez talán túl zavaró, egymás nélkül semmire mennek. „Azt hisszük, az a szerencse, ami a másé.”

   Akarom: ne legyen csókos hepiend, azt tudom, hogy híd lesz a végén, várom, a híd és a víz lesznek az én örömöm. Nem csalódok.

Hogy a képek, ikerképeim, legyenek. Egyben.