2010 tavasz
Deák-Takács Szilvia
1973-ban született Kisvárdán. A KLTE magyar-művelődési és felnőttképzési menedzser szakán végzett. A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium magyartanára. Írásai a Gondjainkra bízva, Időjelek, Mégis tavasz, Májusi szél, Arcok és énekek, az operafesztiváli Légyott-antológiákban (2007-2011), a Szeged effekt2-ben jelentek meg. Tagja a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesületnek, alapító tagja a Czóbel Minka Baráti Körnek. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium fennállásának 95., valamint 100. évfordulójára készült Jubileumi Emlékkönyvek szerkesztője. A Modus hodiernus sorozatban megjelent „Jövőm emléke, múltamnak árnya” — In memoriam Czóbel Minka című tanulmánykötet szerzője. Publikált a Pedagógiai Műhelyben, A Vörös Postakocsiban, az Irodalmi Jelenben, a Szegedi Lapban, A Pad folyóiratban, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemlében. Elvégezte a Magyar Író Akadémia Szépíró mesterkurzusát. 2009-ben írása jelent meg a Mestereink nyomában című antológiában, valamint Kornis Mihály íróakadémiai tanítványaként a szerző alkotói honlapján. Az SPN Könyvek sorozat szöveggondozója 2013-ig. A HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz tizenkettő című antológiák szerzője. 2008-2014 között a Spanyolnátha szerkesztője. 2011-ben Bessenyei Emlékplakettet kapott. A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (manyszi.hu) nyelvi tanácsadója.
LAPUNKBAN MÉG »
„két szép nagy alma
egy sárgarépa
meg néhány banán"
Falcsik Mari
Spanyolnátha, 2010 tél
SPN Könyvek 8. Berka Attila:
Hosszúkávé külön hideg tejjel, 2010
Rendelje meg: spn@spanyolnatha.hu
Deák-Takács Szilvia
Félképeim
Lány a hídon (La fille sur le pont, 1999)
francia filmdráma
rendező: Patrick Leconte, főszerepben: Vanessa Paradis, Daniel Auteuil
Egyetlen kimerevített fekete-fehér képkocka miatt néztem végig. A hídon álló lány kevésbé nyűgözött le akkor még, mint az éjjelben a Szajna. A híd és a víz hatott rám, nem az a lány, nem a férfi. Igen, egyetlen „képek” hatnak, néha szürkék, máskor színesek: anyu zöld-fehér virágos ruhája, újszülött lányom felhúzott, kissé kék lábának talplátása, férfikéz ere. Ezek tartanak, végig, nézek miattuk.
Boldogabb-e, akit Eduárdnak hívnak, Holubánnak esetleg Enjikmének. Boldogtalanabb a Gábor, Ervin, Emma? Adéle, a lány a Szajna fölötti híd peremén „valami hibát akar elkövetni”, boldogtalan; puha, kellemes látványú fűzős fekete vászoncipőjében csúsztatja a lábát a biztos felületről. Megállítom a filmet, nézem hosszan a posztót, a kimerevített kép a nagyképernyőn a felborzolt szövetszálakat is látszóvá teszi. Fején sapka — óvja magát a hidegtől, miközben ugrani készül, hidegvízbe, amitől a késdobáló Gábor menti meg, magának. „A kudarcon nincs mit magyarázni”.
Gábor örülni is némán tud, szenvedni is. Egymásra találásuk nem is a férfi-nő, inkább a két fél egymásra találása, úgy, ahogy a legsejtelmesebb: testiség nélkül egymáséi. Szeretkezésük a késdobálás, a mandalára emlékeztető forgótányéron Adéle testhelyzete a biztos kitárulkozásé, bizalomé. Kiteljesedésük a pályaudvari jelenetben van, amikor saját kedvükért játsszák a késdobálást, nézők nélkül, öngyönyör.
A kép helyett ebben a részben a hang dominál, Adéle túlzás nélküli sóhajai a Gábor szemhunyorgásaival sem tűnnek soknak. Ikerképei egymásnak.
Mintha egyek. Az „ikerlelkek” létezését 2500 éve írta meg Platón, Lakoma című művében egyik szereplője a szerelmet dicsőítve elmondja, miként választotta két ellentétes félre a lelket Zeusz. Ez a két fél azután szüntelenül egymást keresi a földi létben.
Tehát ez az, amikor a maga másik felére talál rá valaki. Ők a Jó szerelmesei, a szerelem célja pedig a Szépség „nemzése”.
Együtt mindenben szerencsések, ez talán túl zavaró, egymás nélkül semmire mennek. „Azt hisszük, az a szerencse, ami a másé.”
Akarom: ne legyen csókos hepiend, azt tudom, hogy híd lesz a végén, várom, a híd és a víz lesznek az én örömöm. Nem csalódok.
Hogy a képek, ikerképeim, legyenek. Egyben.
Fotók a filmből a port.hu oldalon