Orosz Eleonóra: A hangtalan tragédia

(Sepsiszentgyörgyi M Stúdió: Romeo & Julia)

Ma még egy előadás sem kezdődött el, mégis művészetillatba burkolózom itt és tehetségfelhőbe. Fesztivál van, és minden, ami ezzel jár: sörsátor, éjszakába nyúló nyüzsgés és ünneplés minden mennyiségben. A színészek ünneplik egymást, a színészetet, a nézőiket. Távolabb az egyik színész a sokadik sztoriját adja elő frissen összegyűlt közönségének. Mindenki nagyot derül a csattanón, még a barátai is, pedig biztosan hallották már néhányszor. Nagy a forróság, a csípős szalámis pizzám csak ront a helyzeten: fuldoklok, folyik rólam a veríték. Nemsokára én is beülhetek egy előadásra. Egy színdarab megtekintésétől különlegesnek érzi magát a néző. Mert be van avatva. Mert ő mindent tudó, egyedi kritikával rendelkező ítélkező bíró, a harmadik sor huszonkettedik székéről.

Közben megjön az enyhülés, beborul az ég. Nyári szokása ez az időjárásnak. Háromnegyed négy, ideje elfoglalnom a székemet…

Miután a legfelső sor legszélén leültem, köszönhetően annak, hogy nem voltam elég szemfüles, felpakoltam az orromra a szemüveget. Persze, még most sem csináltattam meg, így folyton lecsúszott. A lényeg, hogy ott voltam, és elkezdődött. A Sepsiszentgyörgyi M Stúdió előadásában Romeo és Julia, a kisvárdai fesztiválon, mozgásszínházi előadás. Itt nem az értés, az érzés fontos. Én ne lennék kritikus? Nem, az az igazi kritikus kritikus, akinek ki is adják a véleményét nyomtatásban —, aki másnap burkolt nemtetszését fejezheti ki a darab iránt. Jó, gondoltam, legyek akkor a naiv, zöldfülű „műértetlen”, így aztán büntetlenül kürtölhetem világgá, hogy imádtam. Hogy miért is? Anonymusi álarcosok; szerelmes pillantásözönök; vadul pörgő acélrekeszek az önmaguk és ellenségeik börtöneként, amelyek zöld fénnyel megvilágítva hatásos kriptát alkottak; ujjak összefonódva és legyezőként széttárva; pontos, szenvedélyes és kegyetlen tánclépések a bálon; feszült kétségbeesés; az emberi természet elkerülhetetlen végzete; és a mindezt körbezáró végtelen lélegzetvisszafolytott csönd. Megígértem magamnak, hogy nem fogok sírni, mert hogy néz már ki egy hüppögő tinédzser, aki ezen a csonttá rágott történeten képes pityeregni — de egy kicsit azért megengedtem magamnak, miközben végső tusájukat vívták, és kapkodtak az életért és egymásért. Nagy Attila Rómeójának és Magyarosi Imola Júliájának játéka erőteljes, perzselő volt. Kezdeti kétkedésem teljesen szertefoszlott, kívülállóságom megszűnt. Úgy kellett éreznem, mindjárt a verekedő Tybalt és Mercutio közé állok — személyiségjegyeiket remekül visszaadta Szekrényes László és Dávid Attila Péter játéka —, hogy megakadályozzam összecsapásukat, vagy figyelmeztessem a kriptába lépő Rómeót. A rendező, Uray Péter munkája elhitette velem mindezt. Pedig ez csak színészet! Ezek csak betanult jelenetek, intuícióik a próbák eredménye, és a méreg sem igazi. Mégis formálnak. A színész hozzátesz lényéből egy darabkát, ahányszor színpadra lép (ettől lesz élő a begyakorolt érzés), és én ezt is megkapom.

A lámpák szemgyötrően világítottak, amikor a színészek lesétáltak a színpadról. Ahogy kiléptem az ajtón, rögtön láttam, hogy itt járt Kisvárdán a nyári zápor. A jellegzetes vizes por-illat, apró felszáradó tócsák, pára és friss hideg levegő, amelyet beszívva rájöttem, hogy mi szükséges ahhoz, hogy létrejöjjön a kapcsolat az előadó és a néző között: tisztelet és egyediség. A tisztelet a színész, a színészet, a művész, a művészet felé a befogadó részéről. Az egyediség pedig az átadó sajátossága legyen. Mert arra vágyunk, hogy a sablonnak ellentmondóan éljünk.

1990-ben született Kisvárdán. Az ELTE pszichológia szakos hallgatója. A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium tanulójaként magyar nyelvből és irodalomból az OKTV országos középdöntőjébe jutott, az Esze Tamás Napok Tudományos Diákkonferenciájának esszéíró-versenyén 2., helyesíró versenyén 1., a „Magyarnak lenni gyönyörűség” történelmi verseny középdöntőjében 1., döntőjében 4. helyezett, az Implom József Országos Helyesírási Verseny megyei 1., a Mikszáth Kálmán Középiskola szépirodalmi pályázatának 3. helyezettje.

Buda Villő

1991-ben született Szombathelyen. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium humán tagozatának tanulója. Írásai megjelentek a gimnázium e-Besi című online lapjában és a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének (DUE) portálján. „Az év diákújságírója” 2009. évi pályázatán a középiskolai kategóriában 2. helyezést ért el.

Kovács Eszter Anna

1991-ben született Kisvárdán. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium végzős tanulója. Az Észak-alföldi régióban működő Europe Direct információs központok által meghirdetett „Az Európai Parlament egy ifjú tudósító szemével” elnevezésű pályázaton megyei illetve régiós első helyezést szerzett. Az online iskolaújság főszerkesztője. Írásai megjelentek a Kelet-Magyarország című napilapban, a Kisvárda és a Nexus nevű havilapokban, valamint az Europe Direct által támogatott EU-s kiadványban is.

Maklári Kinga

1992-ben született Kisvárdán. A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium humán tagozatos tanulója. Az Oxford Competition nyelvi pályázat országos döntőjébe jutott.

Orosz Eleonóra

1993-ban született Kisvárdán. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium humán tagozatán tanul, az online iskolaújság szerkesztője. A Drogmentes Magyarországért Költészeti verseny kiemelt díjazottja.

Ragány Renáta

1993-ban született Kisvárdán. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium humán tagozatos tanulója.